Kezdőlap Egészség Kulináris élvezetek kizárólag bio alapanyagokból

Kulináris élvezetek kizárólag bio alapanyagokból

Augusztus 25-én, csütörtökön hivatalosan is megnyitotta kapuit a Vitál Élőételbár, amely egy teljesen új, hiánypóló kezdeményezés Kecskemét térségében.
Az ünnepélyes megnyitón Bogdánné Ubornyák Bori – a Vitál Élőételbár tulajdonosa – köszöntötte a résztvevőket, akik kíváncsian hallgatták azon hasznos információkat, amit tudni érdemes a nyers táplálkozásról.

„Szeretném megköszönni mindenkinek, aki eljött és megtisztelt bennünket azzal, hogy a vállalkozást útjára tudjuk indítani. A kialakításhoz nagyon sok segítséget kaptunk, ezúttal is kifejezném hálámat elsősorban a lányomnak és a férjemnek, akik támogattak és velem voltak, továbbá Ilonának és Fanninak, akik társaim lettek a vállalkozásban.
Mindig foglalkoztatott a kérdés, miszerint idős korunkra hogyan tudnánk megőrizni rugalmasságunkat, egészségünket, hogy nyugdíjas éveinket ne az egészségügyi intézményekben töltsük. – kezdte Bori, magára vonzva a kíváncsi szemeket. – Ennek az útkeresésnek a kapcsán ismerkedtem meg Victoria Boutenko – Nyersétel csodája című könyvével, amelyet Urbán Vali fordított magyar nyelvre és alkalmazott, így hozva át nyugatról a nyersétel készítés alapjait. Neki köszönhetően találtam rá az élőétel táplálkozásra, amely radikálisan megváltoztatta az életemet.

Mivel saját magam  már megtapasztaltam  a nyers-vegán ételek jótékony hatásait, azt szeretném, ha ezt az ismeretet átadhatnám  az embereknek, az egészségeseknek és a betegeknek egyaránt. Ajánlom mindazoknak, akik bármilyen betegséggel küzdenek (glutén, laktóz érzékenység, ételallergia),vagy diétáznak, vagy egyszerűen csak ínyencek.

Ezekkel az ételekkel jókedvűek, energikusak, üdék, derűsek leszünk. Testünk, szellemünk és lelkünk hálás lesz a törődésért, tudatunk új perspektívából fogja szemlélni a dolgokat, lelkünk elcsendesedik, átértékeli a mindennapok csodáit, az élet fontosságát.

A most induló vállalkozásban  Hollóné Sánta Ilonában leltem társra, akivel egymástól függetlenül több éve nyers  vegán táplálkozást folytatunk, és mindkettőnk szívügye az embereken való segítés.

Ilona fogja készíteni az ételeket, jómagam pedig a cég üzleti szektorában veszek részt.
Természetesen lesz még mellettünk egy stáb, akik az alapanyag beszerzést, az ételek kiszállítását, előkészítését szervezik, ezzel segítve munkánkat.”

A Vitál Élőételbár specialistái kifejezetten csak növényi alapanyagokat  – zöldségek, gyümölcsök és olajos magvak  –  használnak fel a nyers ételek készítése során.

Az ételkészítés  lényege az, hogy a gyümölcsöket, zöldségeket, salátákat, zöld leveles növényeket, magvakat, olajos magvakat és csírákat természetes formájukban, minden olyan eljárás kiiktatásával  fogyasztjuk, amely 40 Celsius-fok fölé hevíti őket. Ez ugyanis az a határ, ami felett már a természetes növényekben található élő enzimek elpusztulnak. A sütés-főzés, a magas hőmérséklet tönkreteszi az ételeket, mivel lényeges tápanyagok, enzimek mennek veszendőbe. Pont azok, amelyek vízzel és oxigénnel látják el a sejtjeinket, amelyek folyamatosan körforgásban és sejtmegújító folyamatokban vesznek részt. „

 

Céljuk bemutatni, hogy hogyan lehet például kenyeret enni, úgy, hogy abban nincs liszt, hogyan lehet úgy tejet inni, hogy az nem állati eredetű, továbbá nem található benne laktóz.
Az Élőételbárban a nyers töltött káposztától a bolognai spagettiig minden megtalálható, nagyon széles a kínálat, ezt láthattuk is a nyitórendezvényen.
Díszvendégként üdvözölhettük Lénárt Gittát , aki a nyers-vegán táplálkozás legismertebb képviselője hazánkban, számtalan recept megalkotója,  és jónéhány könyv írója,   szintén inspirálta a Vitál Élőételbár szorgalmas csapatát:

„Hihetetlenül boldog vagyok, hogy itt lehetek, ugyanis amikor kilenc évvel ezelőtt elkezdtem nyersen táplálkozni, akkor egészen egyedül voltam. Nem voltak éttermek, továbbá nem volt házhozszállítás sem. Mondhatni úttörőként vágtam neki ennek az életmódnak. Azt gondolom, hogy kizárólag nyers alapanyagokból is lehet nagyon finom ételeket készíteni, ami ráadásul még egészséges is és jótékony hatással van szervezetünkre.
Nagyon örülök annak, hogy vannak követőim, akik felvállalják ezt a táplálkozási módot és pénzt-időt-energiát nem kímélve juttatják el az embereknek ezeket a nagyon ízletes ételeket.”

A nyers táplálkozás nem csak gasztronómia, de kulináris élvezet is egyben.
A Vitál Élőételbár specialistái azt hangsúlyozzák, hogy ezen ételek elfogyasztásával nem csak jól lakunk, de sejtjeinket is megfelelően tápláljuk, rugalmasak, fiatalosak maradunk.
A megnyitó során a vendégeknek alkalmuk volt betekintést nyerni az ételek készítésének folyamatába, továbbá kóstolásra is volt lehetőség, melynek keretében különböző előételek, fő ételek és desszertek közül válogathattak a jelenlévők.

Augusztus 29-én hivatalosan is életbe lép a rendelési lehetőség és a kiszállítás, amelyet a www.eletelbar.hu honlapon, illetve telefonon bonyolíthatnak le a vásárlók.

Vitál Élőételbár
Tel.: 76/ 474 – 080
[email protected]
www.eloetelbar.hu