Kezdőlap Események Új brandet épít Kecskemét

Új brandet épít Kecskemét

 

Idén augusztus 19-28. között rendezi meg Kecskemét a legnagyobb múlttal rendelkező, egyben legrangosabb fesztiválját, a Hírös Hetet. A közkedvelt, hagyományos programok mellett számos új elemmel találkozhat az érdeklődő, a fesztivál pedig új arculatot kap. A cél az, hogy a Hírös Hét négy éven belül valódi turisztikai vonzerőt jelentsen Kecskemét számára.

 

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere így fogalmazott:

„Fontos, hogy megteremtsük az ide látogatók számára magát a motivációt, megmutassuk, hogy miért is érdemes felkeresniük ezt a várost. Ehhez jól kell sáfárkodnunk két erősségünkkel: a földrajzi elhelyezkedéssel és a hagyományinkkal. Utóbbi esetében építenünk kell arra, hogy Hírös Hét – bár nem minden esztendőben rendezték meg – 1934 óta létezik. Ettől az évtől új időszámítás kezdődik a Hírös Hét történetében, hiszen a rendezvényt termékként kezeljük. Ehhez új arculatot hoztunk létre és modern értékesítési csatornákat vonunk be. Kiemelkedő cél a közösségek összekovácsolása is, legyen szó kerékpárosokról, néptáncosokról, nemzetiségekről, hiszen ezzel erősítjük a kecskeméti öntudatot.

A struktúra fokozatos átalakításával tudjuk elérni azt, hogy az egykor mezővárosból modern ipari várossá átalakuló Kecskemétnek legyen egy országosan ismert nagyrendezvénye.

Idén elsősorban az igényes arculat kialakítása jelzi a változást. Jövőre viszont már megteremtenénk a regionális vonzerőt,, bevonnánk a Dunántúlt. 2018-ra tervezzük az országos hírű kulturális fesztivál kialakítását szabadtéri színpadokkal, kifejezetten Kecskemétre készülő programokkal, természettesen a hagyományos programok megtartása mellett. 2019-re pedig elérnénk a végső célt: egy nemzetközi hírű fesztiválváros imázsának kialakításával, amely egyedi zenei, színházi, irodalmi élményeket kínál.”

 

Ladányi Kovács Zoltán fesztiváligazgató az idei programok kapcsán kiemelte: „Tartjuk azt a struktúrát, amelyben a város számára fontos események, évfordulók, rendezvények helyet kapnak – idén például a Katona József Emlékév -, mellette pedig minden este olyan nagyzenekaros koncertekkel készülünk – Szent István musical Egyházi Gézával, Vastag Tamás, Gájer Bálint, Ocho Macho, Kovács Kati, Geszti Péter – amelyek képesek még magasabb színvonalon bemutatni a zenei sokszínűséget.  A tér berendezésében is már számos új elem megtalálható, ilyen lesz például a nagyszínpad melletti lelátó.

A Hírös Hét népszerű hagyományai között jelentős szerep jut a felvonulásoknak, így az eddig is népszerű babakocsis felvonulást és a Hírös Vágta felvonulást idén a naponta látható huszár felvonulás és a kerékpárosok felvonulása egészíti ki.

A fesztiválprogram hangsúlyos eleme idén is a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, amelyet új helyszínen, a Hírös Forrás szökőkútnál rendezi meg Kecskeméten az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület. A kiállításon a térség 17 települése több mint 170 kiállító terményeit mutatja be, 12 kézműves munkájába nyernek betekintést, 22 kulturális csoport produkcióját láthatják az érdeklődők.”

 

A Hírös Hetet az immár negyedik alkalommal megrendezett Hírös Vágta – a Nemzeti Vágta előfutama – zárja, amelyről Mondok József, a Fogathajtó Vb. Kft. ügyvezetője így nyilatkozott: „Az elmúlt évhez hasonlóan az eseménynek ismételten a Rudolf laktanya ad helyet. A nap a huszártábor felállításával indul, majd a felvonulást követően kezdődnek az előfutamok. A nap folyamán a lovashagyományok bemutatása jelentős szerepet kap, lesz karüsszel, agárverseny, nemzetiségi huszár vágta, és természetesen kishuszár vágta, hiszen ez utóbbi segítéségével a felnövekvő generációval szeretnénk megszerettetni a lovassportot.”

 

A Hírös Hét Fesztivál idei támogatói: Kecskemét, Megyei Jogú Város, Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., Félegyházi Pékség Kft., UNIQA Biztosító Zrt., Hovány Csoport, McDonald’s Kft., Malom Központ, Malom Parkoló Kft., OTP Bank Nyrt., Szentkirályi Ásványvíz Kft., Bácsvíz Zrt., VER-BAU Kft.

 

Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.:

”A kecskeméti Hírös Hét Fesztivál évek óta minőségi programokkal várja a kecskeméti lakosokat és a régióból, illetve a távolabbról érkező vendégeket. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára is nagy hangsúlyt fektet a város és a régió kulturális életének támogatására, így a fesztivál kiváló lehetőség arra, hogy megmutassuk a közös értékeket, és együtt ünnepeljünk a várossal és az itt lakókkal a Hírös Hét Fesztivál során, illetve a Hírös Lovas Fesztiválon.

 

Félegyházi Pékség Kft.:

„A Félegyházi Pékségnél kiemelten fontosnak tartjuk a megújult Kecskeméti Hírös7 Fesztiválon való részvételt és az arany fokozatú támogatói szerepvállalást. Lehetőségként tekintünk rá, ezzel szeretnénk köszönetünket kifejezni a város polgárainak és a hűséges vásárlóinknak, hiszen 13 évvel ezelőtt Kecskeméten nyitottuk meg első pékáru mintaboltunkat. Bízunk abban, hogy a többi támogatóval összefogva még színesebbé tudjuk varázsolni ezt a nagy múltra visszatekintő, mégis megújuló Kecskeméti Hírös7 Fesztivált.”