Kezdőlap Események Autómentes Nap Bács-Kiskun megyében

Autómentes Nap Bács-Kiskun megyében

Az Európai Mobilitási Hét alkalmával Bács-Kiskun megyében is több helyszínen rendezték meg az Európai Autómentes Napot.

A rendezvényeken többek között környezetvédelemmel, egészséges életmóddal, közlekedéssel, baleset- és bűnmegelőzéssel kapcsolatos programok, csoportfoglalkozások, előadások, tudásfelmérő tesztek, bemutatók, játékos oktatások, kerékpárszerviz, kerékpár regisztráció, veterán és egyedi kerékpárok kiállítása, egyedi építésű és alternatív meghajtású járművek, valamint a megyeszékhelyen hibrid- és elektromos meghajtású személygépjárművek kiállítása várta az érdeklődőket.

Az Európai Mobilitási Héten többek között a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai és a megyei baleset-megelőzési szakelőadója, valamint a Kecskeméti és Kiskunhalasi Rendőrkapitányságok rendőrei is részt vettek. Az érdeklődőknek lehetőség nyílt bűnmegelőzési játékos foglalkoztatók kitöltésére, „részeg szemüveg” használatával interaktív bemutatóra, valamint tájékoztatással egybekötött kerékpár-regisztrációra. Kiskunhalason a Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. a közösségi közlekedést népszerűsítette autóbuszukkal.