Kezdőlap Régió Elindult Floridából a NASA aszteroidakutató űrszondája

Elindult Floridából a NASA aszteroidakutató űrszondája

A floridai Cape Canaveral Kennedy űrközpontjából helyi idő szerint csütörtök este útjára bocsátották az amerikai űrhivatal (NASA) OSIRIS-REx aszteroidakutató űrszondáját.Az űrszonda feladata a tudósok által a Földre nézve potenciális veszélyt jelentő Bennu aszteroida vizsgálata lesz. A Bennut még 1999-ben fedezték fel az űrkutatók. A kisbolygó hatévenként halad el a Föld mellett, és a kutatók számításai szerint a 22. században olyan közel kerülhet, hogy akár be is csapódhat a Földbe.
Az aszteroida vizsgálatától a tudósok azt remélik, hogy közelebb jutnak a Naprendszer és a Föld, valamint az élet kialakulásának titkához.
A csütörtökön felbocsátott űrszonda a számítások szerint két esztendőn keresztül „utazik” majd, mire a Bennuhoz ér, két esztendőn keresztül kering körülötte, és a tervek szerint 3 méter hosszú mechanikus karjával anyagmintákat is vesz majd, melyekkel 2023-ra visszatér a Földre. Összesen több mint hatmilliárd kilométert tesz majd meg.
A tudósok azért választották a Bennut, mert az gyakorlatilag egy időkapszula a Naprendszer keletkezésének hajnalából, felszínét – a kutatók reményei szerint – szénben gazdag, akár 4,5 milliárd éves kőzettörmelék borítja.
Csütörtök este szép, tiszta idő volt Floridában, ezért már a felbocsátás első kísérlete sikeres volt. Ha nem lett volna az, akkor csupán 34 nap múltán lehetett volna ismét próbálkozni az indítással.
Dante Lauretta, az OSIRIS-REx program vezetője úgy nyilatkozott, hogy a mérnökcsapat kiváló munkát végzett, nem számítanak arra, hogy az űrszonda csődöt mond, vagy széthullva eltűnik a világűrben.
A küldetés költsége több mint 800 millió dollár.

MTI 2016. szeptember 9., péntek