Kezdőlap Rendőrségi hírek Hírek Bács-Kiskun megyéből

Hírek Bács-Kiskun megyéből

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénkben az elmúlt 24 órában 2 könnyű sérüléssel járó, valamint 7 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Három gépjárművezetőt vér-vizelet mintavétel miatt állítottak elő a járőrök.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2016. szeptember 27-én 6 óra 27 perckor lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett két 14 éves helyi fiatalt. A fiúk a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2016. július 12. és 2016. szeptember 19. között Kecskeméten 8 kerékpárt loptak el. A nyomozók kezdeményezik a fiatalok előzetes letartóztatását.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 2016. szeptember 27-én 20 óra 10 perckor őrizetbe vette K. István 40 éves helyi lakost, aki ellen a Kecskeméti Törvényszék elfogatóparancsot adott ki.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 2016. szeptember 27-én 12 óra 5 perckor szabálysértési őrizetbe vett egy 21 éves tatárszentgyörgyi nőt, aki az 52-s számú főúton, az úttest szélén tiltott prostitúciós tevékenységet folytatott.