Kezdőlap Kecskemét Kecskemét büszkesége – Boronkay Péter a „Hírös” paratriatlonista

Kecskemét büszkesége – Boronkay Péter a „Hírös” paratriatlonista

A 2016-os Riói Paralimpián számos magyar sportoló részt vett, úgy mint a kecskeméti Boronkay Péter paratriatlonista is, akivel szerkesztőségünknek lehetősége adódott még a verseny előtt egy érdekes beszélgetést folytatni. Péter mesélt nekünk, hogy hogyan készült a versenyre, miként képzeli el a Paralimpia után az életét és egy kicsit a múltról is kérdeztük.

Hogyan találtál rá erre a sportágra?

Úszóként kezdtem a pályafutásomat, de a 2004-es athéni paralimpiára a csapatom sajnos nem jutott ki, ezért más sportág után kutakodtam. Szegeden kezdtem el kerékpározni, ebben a kategóriában folyamatosan sikereket értem el, ezért megjött hozzá a kedvem, de az úszást sem szerettem volna elhanyagolni és így a triatlon mellett döntöttem.

Mely eredményeidre vagy a legbüszkébb karriered során?

A budapesti Világbajnokság az, amire a legbüszkébben tekintek. Ez a bajnokság volt rám legnagyobb hatással, hiszen ez által került be a nevem a magyar köztudatba.

Hogyan néznek ki a napjaid, hány órát töltesz edzéssel?

Hetente 20-25 órát edzek, úgy gondolom, nem engedhetem meg magamnak, hogy ezen három sportág közül bármelyiket is elhanyagoljam, hiszen az a célom, hogy mindegyiknél ott legyek az élvonalban.

Mit üzensz a kecskeméti szurkolóknak?

Szerintem az a legfontosabb, hogy bármilyen helyezést is érek el, azt kérlek, örömmel fogadjátok. Nagyon sok élsportoló barátom van, és sajnos ők is és én is azt tapasztalom, hogy a társadalom elég súlyos nyomást gyakorol ránk. Mindenki csak a sikert és a csillogást látja, de kevesen tartják szem előtt azt a kemény munkát, ami mögötte áll.
Az, hogy ez a sok edzés mire lesz elég a 11 fős mezőnyben, majd a verseny során kiderül. A legjobb 11 induló közé kijutni Magyarországról egy óriási dolog, mivel egy itthon nem túl ismert sportágról van szó.

Hogyan tekintesz a jövődre, miként képzeled el a 2016-os Riói Paralimpia utáni életedet?

Vannak terveim, nem fogok leállni a sporttal. A Riói Paralimpia után meg tudom engedni magamnak, hogy csak a sporttal foglalkozhassam, hiszen számomra ez az egyik legszebb dolog a világon. Mindig is fontos része volt az életemnek a tanítás, így terveim között szerepel, hogy visszamenjek a kecskeméti Juhar utcai speciálisiskolába, ahol egykor testnevelést oktattam. Fontos számomra az, hogy továbbra is tudjak sportolni napi szinten, emellett az oktatás örömeit is élvezni akarom. Nem csak fizikailag, hanem mentálisan is fontos, hogy az élvonalban legyek.
Nagyon sokan állnak mögöttem és mellettem is, ami leírhatatlanul jó érzés, így bízom a sikereimben!boronkay.jpg.crdownload