Kezdőlap Kultúra Vádat emeltek az adóellenőrökkel erőszakosan fellépő sofőr ellen

Vádat emeltek az adóellenőrökkel erőszakosan fellépő sofőr ellen

Vádat emeltek egy sofőr ellen, aki májusban foglyul ejtett két adóellenőrt az autójában, miután ők a fuvarral kapcsolatban jegyzőkönyvet akartak felvenni – közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.

A vádirat lényege szerint májusban „egy közismert telefonos applikáció használatával” a két adóellenőr személyszállítási szolgáltatást rendelt. A fuvar végeztével az adóellenőrök igazolták magukat, és közölték a sofőrrel, hogy jegyzőkönyvet vesznek fel. A 46 éves férfi nem működött együtt, az ellenőröket a gépkocsi elhagyására szólította fel – áll Ibolya Tibor közleményében.
A sértettek jelezték a vádlottnak, hogy a jegyzőkönyvet mindenképpen fel kell venniük, ezért addig nem szállnak ki az autóból. A vádlott vitatkozni kezdett a két ellenőrrel, majd a beleegyezésük nélkül, hirtelen elindult. Tíz-húsz perc utazás után egy XIII. kerületi rendőrségi körzeti megbízotti iroda előtt megállt, ahol mindannyian kiszálltak az autóból. Nem sokkal később visszaültek, hogy – és ezt a két ellenőr nyomatékosan közölte a vádlottal – a jegyzőkönyvet fel tudják venni.
Ezután a vádlott a sértettek belegyezése nélkül újra elindult a gépkocsival. A sértettek próbálták rávenni, hogy álljon meg, de a férfi erre nem volt hajlandó. Körülbelül harmincpercnyi utazás után a vádlott megállt a gépkocsival a XIII. kerületi Lehel térnél, és végül beleegyezett a jegyzőkönyv felvételébe.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat, és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
A Nemzetgazdasági Minisztérium májusi közleménye szerint egy Uber-sofőr pánikba esett az adóellenőrzés során, ezért blokkolta az ajtókat, a revizorok hozzájárulása nélkül továbbment az autóval, és csak fél óra után állt meg.

bsf \ ppd

MTI 2016. szeptember 7., szerda