Kezdőlap Események Virágzó fejlesztések Csengődön

Virágzó fejlesztések Csengődön

Csengőd Bács-Kiskun megye székhelyétől, Kecskeméttől mintegy 50 km-re fekvő település, amely a Kiskunsági Homokhátság területén helyezkedik el.
A falu életében az elmúlt két évben olyan fejlesztések valósultak meg, amelyek elősegítik a település életének minél szélesebb körű kibontakozását, helytállását.
Lajter Ferenc, a község első embereként tájékoztatta szerkesztőségünket az elmúlt beruházásairól, történéseiről, továbbá a jövőbeli újításokról, projektekről is szót ejtett egy kellemes beszélgetés keretében.A polgármester számára mindig fontos volt Csengőd településének az élete, így céltudatosan, a lakosság számára ígéretes kampánnyal indult el a polgármesteri választáson 2014-ben. Az akkori terveihez, elképzeléseihez hűen az elmúlt két évben nagy volumenű fejlesztéseket valósított meg, azonban elmondása szerint, még mindig rengeteg kivitelezésre váró projekt van, amin jelenleg is foglalatoskodnak.

„Az első lényegesebb megvalósított projektünk a szeméttelepek rekultivációja volt, amelyet egy több milliárd forint befektetésű programként tarthatunk számon. Megszűntettük az úgynevezett tájsebeket, továbbá a hulladéklerakóból történő szennyezőanyag-kibocsátást is.
Ezen újításokat a falu temetőjének karbantartása követte, hiszen véleményem szerint egy település életében nagyon fontos szempont az, hogy hogyan néz ki a temető. A sírkert állapota egyenlő a falu állapotával azzal kapcsolatban, hogy hogyan is van gondozva.
További mérvadó fejlesztésekként tekinthetünk az utcák javítására, újítására: átfestettük azokat, földutakat alakítottunk köves úttá.
Kellő figyelmet fordítunk településünk családjainak életére és annak megkönnyítésére is, ezáltal minden egyes Csengődön tanuló diákunknak adományoztunk egy-egy iskolakezdéshez elengedhetetlen tanszercsomagot.
Jövőbeli terveink között szerepel Csengőd rendezvényterének az átalakítása, egy új, korszerű óvodai játszótér kivitelezése – amelybe kizárólag minőségi kisipari játékok kerülnek majd –, továbbá az óvodát, iskolát és nyugdíjas otthont kiszolgáló konyhát is korszerűsíteni kívánjuk, amely munkaerő bővítést is hozna magával. A szociális rászorultságot és a munkanélküliség helyzetét egy Szövetkezet létrehozásával tudnánk javítani, amely az újult technikával történő gombatermelés irányát képviselné.”