Kezdőlap Zenei élet Arrau, a kívülálló

Arrau, a kívülálló

Élete során sokszor jellemezte magát „nagy kívülállóként” Claudio Arrau, a XX. század egyik legnagyobb zongoristája. A huszonöt éve elhunyt legendára, kinek egyedülálló játékát mikrobarázdás lemezek is megörökítették, a Schubert zongoradarabjait felvonultató CD-vel is emlékezik a Warner lemezkiadó.

Az 1903-ban, Chilében született Arrau igazi csodagyerek volt: már négyévesen Beethoven szonátáit tanulta, és rá egy évre adta élete első hangversenyét, majd mikor hatévesen hallotta játszani egy befolyásos képviselő, maga intézkedett a gyermek taníttatásáról. Így aztán Claudio Arrau-t a chilei kormány küldte nyolcévesen Berlinbe, ahol egyből Martin Krause tanítványa lett. Krause egy fantasztikus zongorista-iskolát képviselt, hiszen személyében vitte tovább másfél évszázad hagyományait: Liszt tanítvány volt; Liszt egykori tanára: Czerny viszont Beethovené – ő pedig Haydné.

Arrau tehát joggal mondta magát kívülállónak – bár ez az attitűd végtelenül független, egyéni stílusában, értelmezéseiben is megnyilvánult. Hatalmas tudásanyaggal, és kivételes intelligenciával bírt: négy nyelven olvasott – közte filozófiát is; és interpretációi ezen a belső tartáson és műveltségen átszűrve jelenítődtek meg. Szerencsére ezek a pillanatok a hanglemezfelvételek jóvoltából ránk maradtak, hiszen Arrau tizenöt éves kora óta folyamatosan készítette felvételeit. Mint a most dupla CD-n megjelenő, 1956-59 között felvetteket.

Arrau e felvételek kezdete előtt már kereken húsz esztendővel: 1936 óta játszotta Schubert összes zongoradarabját, az említett évben ciklusként is, és ez persze többször megismétlődött hosszú és tevékeny élete alatt. Ezzel együtt azonban nagyon komplikált szerzőnek tartotta, melyről egyszer többek között így vallott: „Schubert számomra az előadó-művészet végső problémája. Nagyon bonyolult, rengeteg elemet tartalmaz a művészete. Jelen van nála Beethoven drámai hatása és az osztrák népdalok egyszerűsége; a gyönyörű lírai írásmód és a hatalmas tisztaság.”

A Warner figyelemre méltón nagy felvételeket felvonultató Original Jacket sorozatában megjelenő dupla CD-s albumon Claudio Arrau a Vándorlegény fantázia mellett hat részletet játszik a Zenei pillanatokból. Emellett a Három zongoradarab D. 946, az Allegretto D. 915 és a D. 606 Induló szerepel. A kivételes értékű felvételek az ötvenes évek második felében,

Arrau művészi csúcspontján készültek Londonban, a legendás Abbey Road Stúdió akkori technikájával – az első CD anyaga sztereóban, a másodiké monóban.

Komlós József JR