Kezdőlap Gazdaság BÉT – Kis csökkenésre, semleges nyitásra számítanak az elemzők

BÉT – Kis csökkenésre, semleges nyitásra számítanak az elemzők

Kis csökkenésre, semleges nyitásra számítanak az elemzők a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: enyhe negatív hangulatban indulhat a kereskedés a magyar piacon. A vezető részvények árfolyamáról kifejtette: a Mol árfolyama az olajár esése miatt várhatóan gyengül majd, a nagy papírok közül az OTP még erősen tartja magát, de vélhetően a bankpapírnál is lesz a nap folyamán némi profitrealizálás. A Richter árfolyama még nem tudott kitörni új csúcsára, 6050 forint fölé, ha ehhez képest erősödni tudna akkor az pozitív technikai képet festene – vélte az elemző.
Rövid Szabolcs hozzátette: a tőzsdei kereskedés irányát délután az Amerikai Egyesült Államokból érkező újlakás-értékesítési adat és a konjunktúra indikátor befolyásolhatja majd.
Kiss Mónika az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejtette: a nemzetközi részvénypiac vélhetően korrekcióval indítja a kereskedést, ezért semleges nyitásra számít a BÉT-en is. Az elemző szerint a magyar részvényeknek közvetve ugyan, de további felhajtóerőt jelent a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kedden bejelentett monetáris lazító lépések. A kötelező tartalékráta csökkentése különösen az OTP számára pozitív hír, a bank szabad pénzösszegek felszabadulásával plusz kamatbevételekre tehet szert. A lépés következtében a teljes bankrendszer szabad likviditása 170 milliárd forinttal bővül – közölte.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 94,50 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 29 719,36 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 280 forinttal, 1,53 százalékkal, 18 050 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 55 forinttal, 0,71 százalékkal, 7850 forintra erősödtek, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,06 százalékkal, 467 forintra esett, forgalma 570,9 millió forint volt. A Richter-papírok 15 forinttal, 0,25 százalékkal, 6025 forintra gyengültek, forgalmuk 2,3 milliárd forintot ért el.

gtz \ gry

MTI 2016. október 26., szerda