Kezdőlap Események Folytatódott a tudatosságra ösztönző előadássorozat a piacon

Folytatódott a tudatosságra ösztönző előadássorozat a piacon

 

Pénteken délben a második előadással folytatódott a Kecskeméti Piaccsarnokban az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet és a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal közös szervezésében elindított felvilágosító sorozat.

A második alkalommal megrendezett találkozó ugyancsak nagy érdeklődéstől kísérve zajlott le – hiszen most is első kézből kaphattak információkat az őstermelők az őket közvetlenül érintő rendelkezésekről és a hivatalos eljárások menetéről.

Az előadások a kistermelők és a biztonságos élelmiszer ellenőrzésének problematikája körül épültek fel: a meghívott vendégek a hatályos jogszabályokat és az eljárásrendet is kimerítően ismertették. Ezúttal a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal mellett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakértői is részt vettek az ankéton, melyen a piac területén árusítók – az első előadáshoz hasonlatosan – sok kérdéssel fordultak a szakértőkhöz.

A tudatos vásárlók és az érintett kistermelők számára egyaránt érdekes előadássorozat két hét múlva pénteken délben folytatódik – a témákról előtte a sajtón keresztül tájékozódhatnak majd az érdeklődők.

Képek és szöveg: Komlós József