Kezdőlap Zenei élet Pálvölgyi Géza: Piano and Soul

Pálvölgyi Géza: Piano and Soul

Pálvölgyi Géza billentyűs – a magyar popzene egyik legkiemelkedőbb egyénisége a Tom Tom Records-nál kiadott új albumán egy egészen más oldaláról mutatkozik meg: saját zongoradarabjait adja elő szólóban.

Pálvölgyi Géza neve sokak számára csenghet ismerősen – hiszen több mint 200 dal szerzője.

Az igényes magyar popzenét olyan nagy slágerekkel gazdagította, mint az Utazás az ismeretlenbe, a Hajnali szél vagy a New York, New York című híressé vált Charlie dal. Zenei tanulmányait a Bartók Béla Konzervatórium jazz tanszakán kezdte, ahol a legendás Gonda János volt a főtárgy tanára. Az iskolából rögtön az EAST együttes tagja lett, ahol olyan albumokon közreműködött, mint a Játékok, Rések a falon és a Hűség. Később pedig a Szerelem sivataga, és a Rádió Bábel című albumokhoz szerzett zenét.

Egy rövid Skorpió együttesben tett kitérő után 1990-ben a Tátrai Band alapító tagjaként vált a magyar zenei élet egyik kitörölhetetlen dalszerzőjévé. Hozzá fűződik a Charlie hangján klasszikus slágerré lett New York, New York- vagy éppen az Illúziók nélkül, A küszöbön túl, Titkos szerelem, Utazás az ismeretlenbe, Hajnali szél, Az utolsó dominó címet viselő dalok sora. 2002-ben filmzenét készített a Valami Amerikához, és szimfonikus nagyzenekarra is írt zenét az East Symphonic címmel.

Piano and Soul című szóló zongora lemeze igazi kuriózum a hazai zenei palettán, hiszen egy sikeres dalszerző itt egy szál akusztikus hangszerén fogalmaz meg mély, költői gondolatokat.

Az album hangültése maradandó hangulatokkal, nagyszerű szintézisben ötvözi a popularitást a komolyzenei vagy éppen jazzes hatásokkal; a szerző ismert zenei hátterét a new age zongorázással. Maga, Pálvölgyi Géza tömören így vallott erről a legújabb vállalkozásáról: „Márai Sándor borkészítést ajánl idősödő korra, én tisztelve tanácsát, mégis inkább zongoralemezt készítettem. Most jött el az ideje…

Komlós József JR