Kezdőlap Rendőrségi hírek Rendőrkézen a vénygyártó

Rendőrkézen a vénygyártó

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

A gyanú szerint országosan váltották ki a hamis recepteket.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat hamis magánokirat felhasználása vétség kísérlet és személyes adattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt G. Sándor 52 éves és L. Melinda 35 éves budapesti lakosok ellen.

A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján 2016. október 10. előtt három szakorvos kitöltetlen vényeit megszerezte, majd azokra három budapesti lakos adatait és két orvos pecsétjének lenyomatát rányomtatva hamis vényeket készített.

L. Melinda 2016. október 10-én 13 óra 45 perckor megjelent az egyik kecskeméti gyógyszertárban, ahol két doboz gyógyszert akart kiváltani.

A vényt a kiváltást megelőzően a gyógyszertárvezető ellenőrizte és kiderült, hogy a recept hamis. A kiérkező rendőrök a nő ruházatátvizsgálása során több 90%-os támogatású hamis vényt találtak.

G. Sándornál megtartott házkutatás során több informatikai eszközt foglaltak le a nyomozók. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. A gyanú szerint országosan váltották ki a hamis vényeket. A rendőrök őrizetbe vételét követően kezdeményezték a férfi előzetes letartóztatását.