Kezdőlap Kecskemét Térfigyelő kamerák segítségével fogták el a verekedőt

Térfigyelő kamerák segítségével fogták el a verekedőt

Pár percen belül elfogták a verekedőt a térfigyelő kamerák segítségével A gyakorlat azt igazolja, hogy a Kecskeméten városszerte kihelyezett térfigyelő kamerák egyre jobban használhatók fel a bűnmegelőzés és a bűnfelderítés területén. A hétvégén is a térfigyelő kamerák segítségével derítették fel a garázdaságot – és fogták el szinte perceken belül az elkövetőt.

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Kecskeméti Városrendészet és a Kecskeméti Rendőrkapitányság közös akciójában – éppen a térfigyelő kamerák révén derítettek fel egy garázdaságot Kecskemét belvárosában.

A Városrendészet ügyeletes munkatársa hajnali 3 óra körül a rendőrség épületében figyelte a térfigyelő kamerákat, amikor arra lett figyelmes, hogy a Belvárosban: a Zimay utca sarkán lévő Fortuna bár előtt 4-5 ember tartózkodik, akik feltehetőleg vitatkoztak – majd a szóváltást követően dulakodás alakult ki. A lökdösődés következében egy személy a földre került, ezt követően pedig egy személy többször is ököllel megütött egy másikat – aki nem ütött vissza.

A bűncselekményt előkövető férfi feltehetőleg nem sejthette, hogy a Városrendészet munkatársa a hajnali óra ellenére térfigyelő kamerával figyelte az eseményt, és a helyzetre ráközelítve bizonyítékként mozgóképen is rögzítette is a történteket.

A térfigyelő kamerát kezelő ügyeletes irányítása alapján a közös szolgálatot ellátó járőrpáros: a Kecskeméti Rendőrkapitányság járőre és a Kecskeméti Városrendészet közterület- felügyelője gyorsan a helyszínre érkezett. Bár a garázdaság elkövetésével gyanúsítható személy már nem volt a helyszínen – azonban a kamerával követhető volt a mozgása, így néhány percen belül elfogták és a Kecskemét Rendőrkapitányságra állították elő.

Az elsődleges intézkedéseket követően az eljárást a Kecskeméti Rendőrkapitányság folytatja le.