Kezdőlap Események A páratlan hangú énekesnő – Interjú Szekeres Adriennel

A páratlan hangú énekesnő – Interjú Szekeres Adriennel

Fotó: Varga Zoltán

Szekeres Adrien, Magyarország egyik kiemelkedő hangú énekesnője, illetve dalszövegírója, a nagyközönség a 90-es években ismerhette meg és a mai napig igen megbecsült előadóművész. Pályafutása során több neves díjjal is elismerték munkásságát, hiszen művészete szívből jön, hangját mindig a szeretet és a tisztaság fűszerezi. Adriennek a közelmúltban jelent meg az új Megállók albumja, amely egy igazi kikapcsolódást biztosít, valamint a rajta megtalálható zenék feltöltik a hallgatót.
December 20-án a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban tartott karácsonyi koncertje is igen megható pillanatokat okozott a közönségnek. Szekeres Adriennel lehetőségünk adódott egy interjút készíteni, amelyben bevezetett minket a művészet életébe.

Mikor varázsolt el a zene művészete?

A zene nagyon korán átvette az irányítást az életemben, számomra sohasem volt kérdés, hogy mi leszek, ha nagy leszek. A tanáraim bátorítására indultam el ezen az úton, így mertem nagyokat álmodni. Teljesen magával ragadott a zene varázsa és úgy gondolom, hogy egy énekes, képzőművész, zeneszerző nem véletlen válik azzá, ami. Kezdetben csak a tudat alatt vezérli egy érzés, egy vágy, ami aztán lépésről-lépésre utat mutat és visz előre.

Miként jellemeznéd az idei esztendőt?

Az idei évem nagyon gyorsan eltelt, rengeteg meglepetésekkel és váratlan fordulatokkal fűszerezve. Ha egyetlen mondatban lehetne fogalmazni, akkor úgy mondanám, hogy a 2016-os évem a beteljesült álmok éve volt számomra.

Melyek azok az elismerések, amelyek számodra a legkedvesebbek?

A lányaim elismerése a legfontosabbak számára, nélkülük nem érne semmit a munkám. Továbbá nagyon lélekemelően hatnak rám a rajongóim biztató szavai, ezeket nem tudom eléggé megköszönni, hiszen miattuk lehetek az, aki vagyok.

Mit tanácsolsz a mai feltörekvő énekeseknek, ifjú tehetségeknek?

Azt tanácsolom, hogy nem szabad bedőlni a mai popvilág összes csábos ígéretének, hiszen nem minden arany, ami fénylik. A régi értékek sajnos már kimúlóban vannak, ami számomra nagyon elszomorító. Személy szerint nagyon örülök annak, hogy a 90-es években indult a karrierem, hiszen ekkor még nem vette át az elektronika és a technika a teljes uralmat a stúdiókban.

Szerinted, hogyan lehet sikeres valaki a szakmájában, mi a titok?

Nincs siker sok munka és alázat nélkül, illetve nem hiányozhat a szeretet sem, amelyet a szakma iránt kell érezni. Sosem szabad abbahagyni önmagunk fejlesztését, továbbá egyáltalán nem szégyen egy idősebb generációtól tanácsot kérni.

Mivel töltöd a szabadidődet?

Rendkívül fontos, hogy meglegyen a harmónia a munka és a család között. Az én belső egyensúlyomhoz nagyban hozzájárul a jóga és a futás, ezek segítenek kitisztítani a gondolataimat és időnként rendszerezni a káoszt.

Kicsit mesélnél az új albumodról?

Ebben a rohanó, felgyorsult világban alig van alkalmunk megállni és feltöltődni, hogy megnyugodjon a lelkünk. Az albumon csupa olyan dalok szerepelnek, amelyek segítenek a megnyugvásban. A lemezen új és ismert dalok átdolgozása, továbbá operaáriák is megtalálhatóak, amelyeket a Győri Filmharmonikus Zenekar kísér. Ezzel az albummal egy álmom valósult meg, hiszen mindig is vágytam arra, hogy legyen egy szimfonikus lemezem.

Hogyan készülsz az ünnepekre?

Novembertől egészen december végéig szinte minden nap koncertezem, ezek az időszakok mindig nagyon sűrűvé sikerednek. De ennek ellenére nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen egy hónapon keresztül hangolódhatom az ünnepekre. Minden egyes koncert nagy feltöltődés, hiszen rengeteg energiát kapok a közönségemtől. Az új lemezem megjelenésével robbanásszerűen jönnek a rajongói levelek, azzal a kérdéssel, hogy indulok-e majd turnéra. A válaszom igen, hiszen 2017 tavaszán kezdetét veszi a Megállók körutazásom.

Milyen élményeid vannak Kecskeméttel kapcsolatban?

Nagyon szeretem a várost, számtalanszor adtam koncerteket itt, de bevallom, sokszor csak kirándulni és kikapcsolódni jöttem. Az Arborétum gyönyörű, illetve a karácsonyi vásár is elbűvölő.

Mit üzensz az olvasóknak, rajongóidnak?

Azt, hogy szeress, nevess és soha ne hidd el, hogy nincs helyed a világban, csak azért, mert valaki azt mondja. Tanulj sokat, de ne csak a könyvekből, hanem barangolj el messzi helyekre és figyelj, kutass, találd meg önmagad.

Számodra mit jelent a Karácsony, a szeretet ünnepe?

A családdal együtt töltött időt, békességben és boldogságban…