Kezdőlap Régió Fantastic Cencic

Fantastic Cencic

A Warner lemezkiadó egy három CD-s – eddigi pályafutását nagyszerűen felidéző, pazar válogatással ünnepli a 2017-ben 40. életévet betöltő operaénekest: Max Emanuel Cencic-et.

Napjaink egyik legfelkapottabb kontratenor sztárja egy karmester és egy operaénekesnő házasságából született Zágrábban 1976. szeptember 21-én, és afféle őstehetségként már nagyon korán elkezdett énekelni tanulni. Első nagy sikerét akkor aratta, mikor mindössze hat esztendősen a horvát televízióban elénekelte a Varázsfuvolából az Éj Királynője bravúráriáját.

Tehetsége folytán 1987-től 1992-ig a világon talán a leghíresebbnek mondható fiúkórus: a Wiener Sängerknaben tagja volt – e minőségében hamar szólókat is énekelt koncerteken és lemezfelvételeken egyaránt.

1992-1997 között pedig már szólókarrierjét építgette, mint férfiszoprán – egészen kései mutálásáig. Külön érdekessége e háromlemezes összeállításnak, hogy minden eddiginél gazdagabb áttekintést nyújt horvát kontratenor gazdag énekművészi pályájáról – hiszen éppen ezekből az időkből, olyan eddig kiadatlan felvételeket is rejt, melyeket eddig nem hallhatott a közönség. Az album harmadik CD-jét kitevő, közel nyolcvan percnyi műsort ugyanis 1992- ben és 1993-ban rögzítették. A tizenhat éves ifjú Schubert, Mendelssohn, Schumann, Mahler, Johann Strauss és Richard Strauss dalait; és mellettük Faure, Verdi, Handel, és Bach operáinak és oratóriumainak egy-egy részletét énekli Norman Shetler és Kazuhiro Yamawaki zongorakíséretével.

Cencic aztán 2001-től kontratenorként tért vissza, egyre nagyobb sikereket aratva, 2010-ben pedig már a Bácsi Operaházban nyűgözte le a közönséget. Eddig huszonnégy albumon – jobbára teljes operafelvételeken – és négy DVD csodálhattuk kimagasló művészetét, melyet a technikai bravúrok mellett a kifinomultság, az érzékenység és a drámai formálás egyaránt jellemez.

Huszonötödik albumként pedig itt a negyvenedik születésnapi meglepetés: a Warner káprázatos „best of” kiadványa – egy olyan válogatás, mely méltón fogja át Cencic Parlaphon-nal közösen töltött eddigi éveit. A harmadik lemezről már szóltam – a másik kettő Cencic felnőtt éveit reprezentálja 2007 és 2011 között: árialemezéről és komplett operafelvételeiről válogatva.

Az első CD-t mintegy háromnegyed órányi időtartamban Rossini kevéssé ismert áriái teszik ki, a kíséretet ellátó Genfi Kamarazenekart Michael Hofstetter vezényli. Mellette ugyancsak felfedezéseket tartogató barokk áriákat hallunk: Porta, Giacomelli, Gasparini, Caldara és Vivaldi operáiból. A második CD-n teljesen a nagy-barokké a főszerep, itt bő háromnegyed órában Handel-áriák kaptak helyet, és mellettük Vivaldi, Vinci és Gluck részletek.

Ezeken a lemezeken a barokk repertoár közreműködői sorában ott találjuk a korhű zenélés színe javát: az Il Pomo d’oro Riccardo Minasi, az I Barocchisti és a Concerto Köln Diego Fasolis, az Il Complesso Barocco pedig Alan Curtis vezényletével vesz részt az egyes produkciókban. Nagyszerű élményt szereznek a barokk zene és az opera minden

szerelmesének – Max Emanuel Cencic briliáns éneklését körbefogva.

Komlós József JR