Kezdőlap Események Karácsonyi adományozás a Kecskeméti Autó Fan Clubbal

Karácsonyi adományozás a Kecskeméti Autó Fan Clubbal

December 20-án, a Kecskeméti Autó Fan Club karácsonyi ajándékokkal készül az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Értelmi Fogyatékosok Nappali intézményefiataljainak számára, amelyet a Facebook-os csoport tagjai ajánlottak fel.
A továbbiakban Dobos Attila, a csoport alapítója mesélt nekünk a jövőbeli terveiről, illetve Fazekasné Kis Ilona az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Értelmi Fogyatékosok Nappali intézmény, intézményvezető asszonya összegezte az idei esztendőt. 

Dobos Attila elmondta: Facebook-on Kecskeméti Auto Fan Club néven vagyunk megtalálhatóak, körülbelül egy hónapja alapítottam, egy olyan cél érdekében, hogy a csoportban lévő tagok egymás segítségére legyenek. Például, ha valakinek van egy eladó alkatrésze, akkor azt töltse fel a csoportba, és pár napon belül, nagy valószínűséggel már vevőre is talált, ezenkívül szolgáltatásokkal is meg lehet keresni egymást, mint például karosszériafényezéssel.
Másrészt azért is hoztuk létre Kecskeméti Auto Fan Club-ot, mert egészévben szeretnénk adományozni a fogyatékkal élőknek, illetve a nehéz helyzetben lévő családoknak. Nincs egy meghatározott csoport, hogy kiknek jótékonykodunk, mindenkinek próbálunk segíteni, akinek szüksége van rá.
A társaságunk nagyon vegyes, naponta 5-6 új taggal gazdagodunk, így már elértük az 1300-as létszámot. Az emberek látják, hogy egy jó cél érdekében tevékenykedünk, így minél többen csatlakozni szeretnének.Egy színvonalas, pörgős csoportról van szó, a tagokat a nemes célok elérése vezérli.
Rendszeresen szervezünk eseményeket, illetve ismerkedős találkozókat, a közelmúltban volt az adománygyűjtő akciónk, amely nagy sikerrel záródott, rengetegen ajánlottak fel különböző ajándékokat, ezeket karácsonyra szeretnénk eljuttatni a rászorulóknak.
A jövőre nézve szeretnénk egy kirándulást is szervezni, illetve még több jótékonysági akciót véghezvinni.” – nyilatkozta Dobos Attila

 

„Az üzleti múltunk egészen 15 éve kezdődött, amikor is Attila, az intézményünk számára önzetlenül felajánlotta a segítségét, amely nem csak az anyagiakat jelentette.

Fazekasné Kis Ilona vezető asszony elmondta, hogy az intézmény az Ipoly utca1. szám alatt található, ahol már 2010 óta tevékenykednek.
Jelenleg 31 ellátott van, amelyből naponta 25fő jelenik meg. Intézményükben egy fő terápiás munkatárs és három gondozó foglakozik a sérült emberekkel. Nagy hangsúlyt fektetnek a szabadidő hasznos elöltésére és a fejlesztő foglalkozások tartására. Azok az ellátottak járnak az intézménybe, akik kikerültek az iskola rendszeréből,és nem tudtak tovább tanulni és munkát vállalni.Nagyon jó lehetőség számukra a nappali intézmény, aholhasznosan tölthetik el napjaikat. Fontosnak tartják, hogy értékes embernek érezzék magukat. A meglévő képességeiketpróbálják szinten tartani és a lehetőségeknek megfelelően tovább fejleszteni. Kiemelten foglakoznak azzal,hogy ellátottjaik el tudjanak igazodnia mindennapi életben:pl. postánügyintézni,bevásárolni,közlekedni.
A sérült emberek élete teljesen más, hiszen sosem fognak tudni önállóan élni, mindig kell, hogy segítsen nekik valaki, de minél teljesebb és nagyobb önállóság elérésére kell törekedni.
Minden ellátott csak abba a munkába kapcsolódik be amihez kedve van,azis nagy lendületet ad számukra, hogy a gondozókkal együtt végzik el a feladatokat. Sajnos sok hátránnyal küzdenek, de meg kell találni bennük azokat a jó képességeket, amelyeket fejleszteni lehet. Az ellátottak között vannak középsúlyos értelmi fogyatékosok, halmozottan sérültek, mozgássérültek és autisták is. Tartanak főző, tánc,agyag szakköröket, jóga, énekórákat, gyógytornát, amelyeken a részvétel örömteli pillanatokatokoz nekik.

Egyik legsikeresebb évük volt az idei, hiszen tavasszal két ellátott eljutottNémetországba a SpeedStacks Világbajnokságra, ahol Kovács Benjamin és Bok Ferenc világbajnoki eredményeket értek el. A „SpeedStacking” azaz Sportpohár egy különleges sportág, ami hatékonyan fejleszti a reflexeket és kognitív képességeket is. A két fiatal számára egy hatalmas élmény volt, mind a kijutás, mind a verseny. Szeretnének később, helyi bajnokságokat is rendezni, mert úgy látják, hogy ez a sportág egy remek lehetőség arra, hogy a fiatalok kikapcsolódjanak és feltöltődjenek pozitív energiákkal.

A közelmúltban elhatározták, hogy szerveznek egy nagyszabású rendezvényt, megyei táncversenyt, sok segítséggel novemberben sikerült is megvalósítaniuk.Nagyon jó hangulatban telt a verseny, 11 csapat indult, jöttek Kiskunhalasról, Tass, Kalocsa, Csongrád, Kiskunfélegyházáról. A rendezvény megtartása után rengeteg visszajelző e-mail érkezett, amelyben megköszönték a szervezők munkáját és elmondták mennyire jól érezték magukat.

2011 óta a Széchenyi városban működik a Mosoly Klub, ahova havonta egyszer a sérült emberekelmehetnek kikapcsolódni,táncolni beszélgetni, kézműves foglalkozásokon részt venni. Ezeket a találkozókat mindig valamilyen ünnephez, eseményhez kötik, mint például a legutóbbi, amikor is a Mikulás látogatott el a klubba.

Januárban Pótszilvesztert szeretnének tartani, együtt köszönteni az újévet a középiskolák diákjaival. Dj Dominik a híres lemezlovas támogatja a rendezvényt, a zenét ő fogja szolgáltatni.

A februári farsangi bulirapedig Pénzes János ajánlotta fel, hogy segít.

Rengeteg támogatást kaptak az Univertől, a Szent Vitus Alapítványtól, és a P&P Pékségtől.” – mondta el Fazekasné Kis Ilona.