Kezdőlap Események A II. Jurátus Estély ismét színvonalas szórakozást ígér

A II. Jurátus Estély ismét színvonalas szórakozást ígér

Immáron második alkalommal kerül megrendezésre a megye fiatal ügyvédei által 2014-ben hagyományteremtő céllal létrehívott Jurátus Estély, melyen szívesen látják és várják a városi és a megyei jogásztársadalom fiatal, fiatalos és örökifjú tagjait is. Az est folyamán a jogi szakma ifjabb generációjának barátai, üzletfelei is találkoznak egymással egy színvonalas, ám mégis kötetlen, baráti hangvételű társasági esemény keretében.

A Három Gúnár Rendezvényház Picasso termében, a Bács-Kiskun Megyei Ügyvéd Kamara támogatásával megrendezésre kerülő Jurátus Estély fővédnöke Dr. Salacz László országgyűlési képviselő lesz, aki több mint egy évtizeden át maga is az ügyvédi hivatást gyakorolta.
Az este hat órakor kezdődő vendégfogadást követően köszöntőre és a vacsora felszolgálására kerül majd sor.

A vendégek a következő menüsorból választhatnak: Névtelen

A Jurátus Estély szervezői kitűnő zenei kínálattal kedveskednek a vendégek részére: Az esemény sztárvendége az a budapesti Pedrofon Zenekar, melynek rock’n’roll  műsorára az alsóörsi Harley–Davidson találkozón is ezrek buliztak, de stabil fellépőnek számít a városszerte ismert és kedvelt Dj Pénzes János is.

Éjfélkor tombolahúzásra is sor kerül, amely értékes nyereményekkel kecsegtet.

„2014-ben került megrendezésre az I. Jurátus Estély, amely igazán sikeresen zárult. Idén szeretnénk egy hasonlóan magas színvonalú, mégis baráti hangulatú összejövetelt, ahol a szakmabeliek találkozhatnak és mulathatnak egymással, barátaikkal és üzletfeleikkel. Az est dresscode-ja a „semi formal”, amely nem kívánja meg a hölgyektől a nagyestélyi viselését az uraktól sem a szmokingot, egyúttal ez az est laza hangulatára is utal. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani az  ügyvédi kamarának és az est fővédnökének, akik támogatásukról biztosították az eseményt.” – nyilatkozta Dr. Kócsó Sándor ügyvéd, a Jurátus Bál főszervezője és ötletgazdája.
A Jurátus Estély a legjobb bálokéhoz mérten is magas színvonalú gasztronómiai és zenei programot, laza hangulatú könnyed szórakozást kínál és mindezt elérhető áron!

A jegyinformációkról bővebben: jegyek