Kezdőlap Események Életút című pódiumbeszélgetés Mátrai Márta Országgyűlési Háznagyasszonnyal Kecskeméten

Életút című pódiumbeszélgetés Mátrai Márta Országgyűlési Háznagyasszonnyal Kecskeméten

Január 19-én, csütörtökön került megrendezésre a Nemzeti Fórum Bács-Kiskun Megyei Szervezete és a Kölcsey Kör Kecskeméti Tagozata szervezésében az Életút című 25. pódium-beszélgetés, amelynek vendége Mátrai Márta, a Magyar Országgyűlés Háznagyasszonya volt.

A kecskeméti Piarista Gimnázium Dísztermében otthont kapó pódiumbeszélgetés házigazdája Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, valamint Lévai Jánosné, Kecskemét önkormányzati képviselője volt.

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány által támogatott rendezvény megnyitásaként Varga Katica kápráztatta el a közönséget csodálatos énekhangjával.
Ezt követően Lévai Jánosné köszöntötte Szemereyné Pataki Klaudia polgármestert, Mátrai Márta háznagyasszonyt és a megjelent pedagógusokat, képviselőket, majd Szemereyné Pataki Klaudiának adta át a szót, aki egy rendkívül színvonalas köszöntő keretében üdvözölte a vendégeket.
Mátrai Márta a pódiumbeszélgetés alkalmával betekintést nyújtott a vendégeknek pályája kezdetéről, a megpróbáltatásokról, de a Parlament falain belül zajló élet mindennapjaiba is betekintést nyerhettek a nézők általa.