Kezdőlap Események Közlemény az egyik közösségi portálon terjedő híreszteléssel kapcsolatosan

Közlemény az egyik közösségi portálon terjedő híreszteléssel kapcsolatosan

Az egyik közösségi portálon a napokban olyan tartalmú bejegyzés látott napvilágot – melynek készítője szerint – a karácsony előtti „cipős doboz” jótékonysági akcióból származó adományokat árult volna valaki a Szent László körúti használtcikk piacon Kecskeméten.

Az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet a következő közleményt kívánja kiadni: Álláspontunk szerint a közösségi portálon a bejegyzés írója mindösszesen csak feltevéseit közli, miszerint a cipős dobozokból árusítani kívánt cikkek vélelme szerint adományból származhatnak. A csatolt kép alapján erre semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre: hiszen sokan tárolják megunt holmiijaikat, kacatjaikat cipős dobozokban – sőt e célra külön díszített dobozokat is árusítanak egyes boltok. Külön problémát okoz, hogy a bejegyzéshez csatolt kép készítési helye sem azonosítható be, hiszen azon semmilyen olyan jelzés vagy részlet sincsen, ami arra utalna, hogy azt hol és mikor készítették.

Mivel a kép nem szolgált egyértelmű bizonyítékul arra nézve, hogy hol és mikor készült, mint ahogyan véleményünk szerint arról sem, hogy a képen szereplő holmik valamely jótékonysági akcióból származhattak volna, a tények tisztázásának szándékával az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet megkereste a bejegyzés készítőjét, aki azonban a személyes kapcsolatfelvétel során ez idáig nem tudott egyértelmű támpontokat adni bejegyzésével kapcsolatosan.

Mindezek alapján a bejegyzés írója által állítólagosan 2017. január 15-én tapasztaltakat sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk, de az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet piacfelügyelői a jelenséget – hogy bárkik az adományozók jóhiszeműségével visszaélve egyértelműen karácsonyi adományokat árulak volna – sem akkor, sem más időpontban nem észlelték a Szent László körúti használtcikk piacon. Ki kell hangsúlyoznunk, hogy a megjelölt napon a piac forgalma – a nagy hidegre való tekintettel – feltűnően alacsony volt, tehát egészen biztosan szemet szúrt volna a visszaélés szándéka. Mivel az adománygyűjtés „cipős doboz akció” keretében zajló formája mindenki számára jól ismert, ezért bizonyosan felkeltette volna a piacfelügyelők figyelmét, melyet követően a rendőrség felé jelzéssel éltek volna.

Leszögezzük: hogy ahogyan eddig sem – a jövőben sem kívánunk abban partnerek lenni, hogy a piac területén bűncselekményből származó vagy engedélyhez kötött dolgok cseréljenek gazdát és ennek megakadályozása érdekében mindent megteszünk. Az önkéntes felajánlásokból származó adományok – azzal együtt, hogy erkölcsi tartalmat és üzenetet hordoznak – nem esnek ebbe a kategóriába; de az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet álláspontja szerint is visszás és elfogadhatatlan a mások segítőkészségével való bármilyen visszaélés, vagy annak szándéka.

A piacon értékesíteni kívánt áruk eredetét ugyan nincs jogunk vizsgálni, de amennyiben olyan dolgot kívánnak értékesíteni, mely egyértelműen bűncselekmény gyanúját veti fel, úgy a rendőrséget erről azonnal értesítjük. A hatékonyság érdekében, mivel a piacfelügyelőknek nincs közvetlen intézkedési joguk, ezért minden hétvégén a városrendészekkel látják el feladatukat.

Továbbra is szívesen veszünk minden állampolgári jelzést, de álláspontunk szerint az utólag már teljességgel felderíthetetlen tartalmú hírkeltésnél hasznosabb és hatékonyabb is lett volna, ha helyszínen tartózkodó kollegáink vagy a rendőrség felé azonnal jelzéssel élt volna a fényképfelvételt posztoló.

Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet