Kezdőlap Diákélet Károlyi Bernát atyára emlékeztek

Károlyi Bernát atyára emlékeztek

Február 14-én délelőtt, a Wojtyla Barátságközpont szervezésében a Kommunista Diktatúra Áldozataira, valamint Károlyi Bernát atya megemlékezésére került sor a Barátok Temploma melletti romkertben.

Az eseményen részt vett Lévai Jánosné képviselő, Hajagos Csaba történész és muzeológus, Gál József atya, valamint Fehérvári Gábor karnagy vezetésével a Piarista Gimnázium diákkórusa.

A megemlékezés során Illyés Gyula, egy mondat a zsarnokságról című műve is felolvasásra került, amelyet Vári Károly színművész előadásában hallhattak a résztvevők.
Ezt követően Hajagos Csaba történész idézte fel Károlyi Bernát dicséretre méltó életútját.
A koszorúzás előtt közös imára, majd az emlékkoszorúk letételére került sor.