Kezdőlap Események Újabb bírósági tárgyalás Stadler József ügyében

Újabb bírósági tárgyalás Stadler József ügyében

20-án tárgyalás, március 3án ítélethozatal Stadler József ügyében

Hétfő reggel vette kezdetét a Kecskeméti Törvényszék épületében az egykori akasztói milliárdos vállalkozó, Stadler József bírósági tárgyalása, melynek központi témája – a gyanú szerint – többszöri alkalommal elkövetett adócsalás volt.

Stadler József a tárgyalást megelőző hetekben elmondta Magazinunknak, hogy bizonyítani fogja igazát, valamint azt is, hogy becsületesen vállalkozott.

A rendkívüli tárgyalás során felolvasásra kerültek a védőbeszédek is.
Az ítélethozatalra március 3-án, pénteken kerül majd sor, amikor is kiderül, hogy milyen büntetés vár az egykori Stadler focicsapat tulajdonosára.