Kezdőlap Események Angol vígjáték lesz a Békéscsabai Jókai Színház következő premierje

Angol vígjáték lesz a Békéscsabai Jókai Színház következő premierje

Angol abszurd humorú vígjátékot, a Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk című darabot mutatják be pénteken a Békéscsabai Jókai Színházban.

Merő Béla, a darab rendezője az MTI-nek elmondta: harminc éve Zalaegerszegen megrendezte már a darabot, de azóta teljesen megváltozott az elképzelése a színre viteltől. Mint mondta, akkor felületes volt, a mű sajátos poéntechnikájából sok mindent nem vett észre.
Akkor Korcsmáros György és Bőhm György fordításában játszották a darabot, most Prekop Gabriella munkáját használják. Utóbbi jobban visszanyúlik az eredeti szöveghez, nem akarja aktualizálni a poénokat, amivel az elmúlt években néhány színházban próbálkoztak – fejtette ki.
Merő Béla a legfontosabbnak a szöveg pontos visszaadását tartja. „A mondatokon belül állandó ellentmondások vannak, úgy kell ellenpontozni, hogy kiderüljön, mi a mögöttes tartalom” – húzta alá.
A darab színre vitele elképesztő technikát igényel – magyarázta. Hét ajtó van, folyamatos a mozgás a színen. Egyszer megszámolták, hogy a Bolha a fülbe című darabban 276-szor nyitották és csukták az ajtókat. „Itt ennél jóval több belépés van, ha egy színész téveszt, és csak pár másodpercet késik, baj van. Ez a darab mesterségbeli vizsga minden résztvevő számára” – fogalmazott.
„A magyar néző az angolszász típusú tragédiát és a latin komédiát szereti. Ez pedig egy angol vígjáték, de francia humor is megjelenik benne” – mondta Merő Béla, aki szerint a darab ennek ellenére érvényes napjaink Magyarországán is. „Bankárok itt is vannak, prűd emberek is élnek itt. A darab során kiderül, hogy az erkölcsösség mögött mindenki csal, hazudik. Ilyen is van Magyarországon” – vélekedett.
Az idei szezonban tervezett előadásokra valamennyi jegy elkelt. A következő évadban a tervek szerint a vígjátékot a nagyszínpadon játsszák. Egyed Zoltán díszlettervező eleve e szerint tervezte a díszletet – mondta a rendező. Igazi „ajtócsapkodós” vígjáték, a díszlet ennek megfelelően nyílászárókkal van tele. A pink szín és a stukkók az eleganciára utalnak, ugyanakkor a lefojtott szexualitásra is – mondta Egyed Zoltán.
A jelmezeket Petrovszki Árpád tervezte; átlagos mai, hétköznapi, illetve elegáns ruhákat viselnek a szereplők.
Anthony Marriot és Alistair Foot vígjátéka a hetvenes évek egyik legnagyobb londoni sikere volt, a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült. A történet szerint egy fiatal pár – a pedánsan puritán életet élő férj egy bank alkalmazottja – épp közös életét kezdené a bank fölötti szolgálati lakásban, amikor véletlenül kereskedelmi mennyiségű pornókazetta kerül a lakásukba, amit már a rendőrség is keres. A fiatalok a munkahelyüket és az életüket is kockáztatják, ha kiderül az igazság. Ráadásul a mama is megjelenik a színen, akinek éppen a bank feddhetetlen erkölcsre kényes vezérigazgatója udvarol; fellép a belső ellenőr és a rendőrfelügyelő is, és örömlányok is ellepik a lakást.
A főbb szerepekben Komlóssy Kata színi hallgató, Czitor Attila, Nagy Erika, Csomós Lajos, Jancsik Ferenc Nagy Róbert és Szabó Lajos lesz látható.