Kezdőlap Sport Idegenben győzött és tapad az élbolyra a Scoregoal

Idegenben győzött és tapad az élbolyra a Scoregoal

UFC Gyömrő – Scoregoal Kecskeméti Futsal Club: 3-5 (0-2)

A ScoreGoal Kecskeméti Futsal Club Gyömrőn vendégeskedett és magabiztos győzelmet aratott a felsőház 6. helyén álló csapat ellen.

A Férfi Futsal NB II Közép-Keleti csoportjának rájátszásban már nincsenek könnyű, lefutott mérkőzések, mind a hat csapat nagyon jó erőt képvisel, így a kecskeméti alakulat nem számíthatott könnyű mérkőzésre. De már az első percektől kezdődően átvette az irányítást és gyors körbeadogatással próbálta feltörni a hazaiak masszív védelmét. Ennek előbb egy kapufa, majd két kimaradt ziccer adott hangot. Sajnos az első félidő közepén a vendégek részéről Kovács J. egy vétlen ütközést követően rosszul ért talajt, és nem is tudta tovább folytatni a játékot. Ez a sérülés kicsit kizökkentette meccs ritmusából a hírös városiakat, így a gyömrőiek többször eljutottak a kecskeméti kapuig, de befejezéseik pontatlanok voltak. A 17. percben aztán Marozsi iramodott meg a jobb szélen, és jobblábas bombájával kilőtte a kapu balalsó sarkát. (0-1) A vezetés megnyugtatta a vendégeket, és egy gyors kontrából Pánczél növelte az előnyt. (0-2)

A második félidő elején újfent Pánczél gondoskodott arról, hogy ezen az estén ne legyenek nyitott kérdések. A jobb oldalon kapott forintos labdát, amit maga elé tolt, és a kimozduló kapus alatt lőtt el. (0-3) Ezt követően a kecskemétiek csak arra ügyeltek, hogy lőtávolba tartsák az ellenfelet, így hiába szépített a Gyömrő egy kavarodás után (1-3), Pánczél gyorsan válaszolt a hazaiak góljára, és középről, egy lövőcselt követően gurított el a meglepett portás mellett. (1-4). Ugyan a Gyömrő küzdött a felzárkózással, amit egy újabb hazai gól is jelzett (2-4), ám ekkor Marozsi szabadrúgás bombája hűtötte le a kedélyeket. (2-5). A végére maradt még egy gyömrői gól, de ez már nem változtatott a vendég sikeren.(3-5) Így a mérkőzésen végig vezetve, biztos győzelmet aratott a kecskeméti csapat, begyűjtve a fontos három pontot, ezzel tartva 3. helyüket a tabellán, 2 pontra felzárkózva az éllovas Dunakeszi mögött.

Góllövők: Pánczél (3), Marozsi (2)

Cserenkó Szabolcs vezetőedző értékelése: „A mérkőzés előtt 2 játékosom, illetve a meccs közben egy szerencsétlen sérülés miatt újabb egy játékosom dőlt ki a sorból. Így mindösszesen 7 mezőny játékossal tudtuk felvenni a harcot. Dicséret illeti a srácokat, mert végig vezetve, stabilak és frissebbek voltunk. Viszont három olyan gólt kaptunk, amit csak saját magunknak köszönhetünk. A lényeg, hogy meg van a nagyon fontos 3 idegenbeli pont, készülünk gőzerővel a jövő heti Rubeola elleni rangadóra!