Kezdőlap Események Kecskemét márciusi közgyűlésének döntései

Kecskemét márciusi közgyűlésének döntései

A március 15. alkalmából állami kitüntetettek köszöntésével kezdődött ma Kecskemét önkormányzatának közgyűlése.

Áder János köztársasági elnök Magyarország gazdasági életében meghatározó jelentőségű, a hazai élelmiszeripar folyamatos fejlődését szolgáló vállalatvezetői munkája elismeréseként a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE polgári tagozata kitüntetést adományozta Molitórisz Károlynak, az Univer Product Zrt. vezérigazgatójának.

A köztársasági elnök a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE katonai tagozata kitüntetést adományozta dr. Fekecs Dénes nyugállományú rendőr ezredes, az Országos Polgárőr Szövetség gazdasági és pénzügyi elnökhelyettese, a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke részére, több évtizedes rendőri szolgálatát követően, a térség lakosságának biztonsága érdekében végzett eredményes társadalmi munkája elismeréseként.

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült Antalfy István író, költő, szerkesztő, a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének alapítója, a magyar kultúrát több műfajban is gazdagító szépírói életműve elismeréseként.

A köztársasági elnök a kodályi örökségen nyugvó zenepedagógia nemzetközi és hazai rangjának emelése iránt elkötelezett, magas színvonalú oktatói és karvezetői tevékenysége elismeréseként szintén a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta dr. Nemes László Norbert, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének igazgatója, egyetemi tanár részére.

Kimagasló művészi tevékenysége nyomán a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült Pálfy Gusztáv szobrászművész. A köztársasági elnök a kitüntetést ötven éves töretlen művészi pályája során alkotott portréi, domborművei és kisplasztikái mellett a magyar történelem és kultúra jeles személyiségeit ábrázoló szobrai, illetve nonfiguratív köztéri alkotásai elismeréseként adományozta.

Nemzeti ünnepünk alkalmából a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést vehette át Huszár Ildikó táncpedagógus, koreográfus, a Grapevine Show Dance Club Közhasznú Egyesület elnöke és művészeti vezetője, az akrobatikus show tánc területén sikeres előadóművészi pályája, valamint koreográfusi és tánctanári munkája elismeréseként.

Az emberi erőforrások minisztere Balázs Béla-díjat adományozott a mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészeti teljesítménye elismeréseként Balajthy László animátor, a Kecskeméti Animációs Filmstúdió munkatársa, a Wersatil Animációs Betéti Társaság rendezője részére.

Március 22-én, a Víz Világnapja alkalmából a belügyminiszter Kvassay Jenő Emlékérmet adományozott Szigeti Tibor, a BÁCSVÍZ Zrt. nyugalmazott szolgáltatási vezérigazgató-helyettese részére, a vízügyi és víziközmű ágazat szolgálatában több mint 4 évtizeden át nagy odaadással végzett, kiemelkedő színvonalú, példaértékű munkája elismeréseként.

Módosította  a közgyűlés azt a helyi rendeletet, amely egyebek között a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól szól. Egyik ellátási forma a házi segítségnyújtás, amelyre egyre nagyobb igény jelentkezik. A döntés értelmében a házi segítségnyújtás térítési óradíja 700 forintról 500 forintra csökken.

A gyermekétkeztetés esetében a díjak változatlanok maradnak. Az önkormányzat ugyan 4 százalékos emelést érvényesített a szolgáltató felé, de ezt nem hárítja a családokra. Kecskeméten egyébként közel 11 ezer böcsődés, óvodás és iskolás vesz részt a gyermekétkeztetésben, közülük mintegy 4000 gyermek ingyenesen, 2300 gyermek pedig kedvezményesen étkezhet. A feladatra az önkormányzat idén több mint 435 millió forintot költ.

Új rendeletet alkotott a közgyűlés, amely a közösségi együttélés alapvető szabályait és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeit rögzíti. A szabályozást az önkormányzat az ésszerű közösségi igények alapján alkotta meg, értelemszerűen úgy, hogy az nem terjedhet ki olyan magatartásra vagy mulasztásra, amelyet a törvény bűncselekménynek vagy szabálysértésnek minősít, vagy amelyre más jogszabály közigazgatási bírság kiszabását rendeli el.

A rendelet megalkotásának köszönhetően a jövőben szankcionálható lesz egyebek között az, aki az ingatlanához tartozó zöldfelület tisztántartásáról, gyommentesítéséről, az ingatlanhoz tartozó járda takarításáról és síkosságmentesítéséről nem gondoskodik. Szintén pénzbírságot von maga után, ha egy ingatlanon nincs feltüntetve a házszám. Bírságra számíthatnak azok az autósok is, akik zöldfelületen parkolnak.  Szemereyné Pataki Klaudia polgármester arra kérte a városrendészeket, hogy a május 1-től életbe lépő rendelet szerinti szankciókat augusztustól alkalmazzák, az első három hónapban csak figyelmeztessenek.

A polgármester hangsúlyozta: bizonyos magatartások, tevékenységek eddig is tilosak voltak, de nem volt következményük, így önmagában a figyelmeztetésnek nem volt vissztartó ereje sem.

A Bethlen Gábor Alaphoz nyújt be idén is pályázatot Kecskemét önkormányzata. Az elnyerhető 2,5 millió forintos forrást Galántával, felvidéki testvérvárosunkkal közösen szervezendő programokra fordítja Kecskemét, amelyek a Kodály Emlékév keretében valósulnak meg.

A programokat két kiemelt galántai esemény köré szervezik, ezek egyike augusztusban a Galántai Vásár, novemberben pedig a Kodály Zoltán Napok Galántán. A felvidéki városból a kecskeméti fesztiválokra érkeznek majd fellépők, így az emlékév keretében számos lehetősége lesz a két városnak arra, hogy kölcsönösen megmutathassa kulturális értékeit. Az idei együttműködés jelentőségét növeli, hogy Kecskemét és Galánta testvérvárosi kapcsolatának 15. évfordulóját ünnepli.

A 2020-as Nemzetközi Gyermek Játékok megrendezésére nyújt be pályázatot Kecskemét. A világverseny becsült költsége mintegy 192 millió forint lenne, hozadéka pedig a jelentős nemzetközi médiaérdeklődés és a szponzorációs lehetőségek.

A világversenyt egyébként 1968 óta rendezik meg, mostanra alkalmanként 45-50 ország részvételével. A rendező város kiválasztása a hasonló világversenyek helyszíneinek kiválasztásával azonos módon történik. A Nemzetközi Gyermek Játékok Szervezet várhatóan idén késő ősszel hozza meg döntését.

Kecskemét sportolói 2005 óta – egy év kihagyással – részt vesznek a versenyen. A közgyűlés ma döntött arról is, hogy az idén júliusban, a litvániai Kaunas városban megrendezendő versenyen négy sportágban – cselgáncs, atlétika, labdarúgás, kosárlabda – összesen 18 fiatal képviseli városunkat.

A Rudolf laktanya egyes utódingatlanainak hasznosításával kapcsolatos döntéseket hozott a közgyűlés. Mint ismeretes, a város több uniós pályázatot is elnyert, e forrásokból valósul meg egyebek között a terület barnamezős revitalizációja, az új család- és gyermekjóléti központ, valamint a Kada Elek szakgimnázium fejlesztése.

Az önkormányzati fejlesztésekre le nem kötött terület meghaladja a 8700 négyzetmétert, amelyre pályáztatás útján magánbefektetőket von be a város. Az önkormányzat korábban már alakított ki telkeket, többet értékesített is, így a Rudolf laktanya fejlesztése  már elkezdődött.

Az úgynevezett „beteg lovak istállója” ingatlanrész hasznosítása ma került napirendre. A hasznosításra két pályázat érkezett, az egyiket Hódi Gergő, a másikat az S4T Hungary Kft. nyújtotta be. Mindkét pályázatban színvonalas szórakozóhely létesítésének szándéka, és egyedi elképzelések mutatkoztak be. A közgyűlés úgy döntött, hogy  még nem hirdet nyertest, hanem legyen egy harmadik forduló, amelyben a két pályázó részletesen bemutatja a koncepciót, a megvalósítás ütemezését, az üzleti tervet.

Szintén határoztak a képviselők arról, hogy nyilvános pályázatot ír ki a város a korábban istállóként és lovardaként, jelenleg raktárként működő épületek, valamint az északi, Széktói Stadion felőli részen lévő épületek hasznosítására.

Továbbra is Kiszely Ágnes vezeti a Ciróka Bábszínházat. Az intézményvezetői posztra kiírt pályázatra két jelentkező volt, Aracs Eszter, és a jelenlegi vezető Kiszely Ágnes, utóbbi pályázónak a közgyűlés további öt évre szavazott bizalmat.