Kezdőlap Események Lakossági fórumot tartott a DK – Szőkéné Kopping Ritával beszélgettünk

Lakossági fórumot tartott a DK – Szőkéné Kopping Ritával beszélgettünk

 

Március 28-án, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, a DK tavaszi országjárásának keretén belül lakossági fórumot tartott Kecskeméten, a Hotel Három Gúnár rendezvényházban, amelyre több mint kétszáz fő látogatott el. A DK elnökét Szőkéné Kopping Rita, a Demokratikus Koalíció helyi elnöke, kecskeméti önkormányzat(i) képviselője konferálta fel, ezután Gyurcsány Ferenc beszédet mondott, amelyben többek között elhangzott, hogy „a Demokratikus Koalíció a választáson tíz százalék fölötti támogatottságot fog szerezni”, illetve kihangsúlyozta, hogy „remélem a 2018-as választás új irányba fogja terelni az országot”. Magazinunk Szőkéné Kopping Ritával, a Demokratikus Koalíció helyi elnökével, kecskeméti önkormányzat képviselőjével beszélgetett részletesebben az eseményről, illetve annak céljairól.

Melyek voltak a legfőbb céljai Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének, hogy ellátogatott Kecskemétre?

A Demokratikus Koalíció mindig fontosnak tartotta és tartja, hogy a választók megismerjék a párt vezető politikusait, illetve az éppen adott politikai helyzetben a párt véleményét, ezért több, mint öt éve folyamatosan meglátogatjuk a választókerületeket, ahol a választókkal találkozva beszélgetünk.  Az elmúlt évben vendégünk volt Vágó István, Dobrev Klára, Gy.Németh Erzsébet, Vadai Ágnes, Varju László  és a nemrég hirtelen elhunyt Kakuk György.

Milyen gyakran szoktak Kecskemétre ellátogatni?

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke 2013 óta a harmadik lakossági fórumát tartotta Kecskeméten, illetve 2014-ben mind a három fórum előtt villámlátogatást tartott a Főtéren, kampányolva az országgyűlési választásokon indult közös MSZP-s jelöltekért, Európai Parlamenti jelöltjeinkért és a helyi választásokon indult független polgármesterért, valamint a helyi képviselő jelöltjeinkért.

Gyurcsány Ferenc elmondta beszédében, hogy a DK-nak az lesz a feladata, hogy az országot jobbá tegye. Ezt milyen eszközökkel vinnék végre, melyek azok a problémák, amelyeket a legelsőként oldanának meg?

A Demokratikus Koalíció Kabinetjei, szakmai munkacsoportjai kidolgozták a párt programját, Sokak Magyarországa címmel (http://www.dkp.hu/sokakmagyarorszaga.pdf ), melyet 2016-ban a párt kongresszusa elfogadott. Egy év elteltével átdolgoztuk, aktualizáltuk ezt az anyagot, erről 2017. március 31-én 14 órakor, Budapesten a Best Western Szállóban lesz egy szakmai konferencia.

Ez egy igen vaskos anyag, amely rengeteg témát ölel fel, ezekből jelenleg négy alapvetőséget emelnék ki:

–          Ha valaki ledolgozott egy életet, legyen tisztességes nyugdíja!
–           Aki 40 órát dolgozik, tisztességes bért kapjon!
–           Aki beteg, gyógyulhasson!
–           Aki tanulni akar, az tanulhasson!

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, ezeket a kecskeméti fórumon is megfogalmazta.

Elfogadhatatlan, hogy ma Magyarországon egy 2 gyermeket egyedül nevelő apa, túlórával maximum 120 ezer Ft-ot tud hazavinni, így a családi adókedvezményt sem tudja teljesen kihasználni, hisz ahhoz ennél jóval magasabb fizetés kellene.

Elfogadhatatlan, hogy a család alacsony jövedelme miatt már tervezni sem mernek több gyereket, mert akkor dönteni kell, melyiküket tudják taníttatni.

Elfogadhatatlan, hogy ma tisztességben megőszült emberek néhány 10 ezer Ft-ból tengetik életüket. 

Elfogadhatatlan az egészségügy mai helyzete, a pénz hiányában életmentő műtétek maradnak el és a várakozási idők lassan beláthatatlanná válnak.

Ezekre adott megoldási javaslatot. Kiemelte, hogy szigorúan elítéli a korrupció minden formáját, minden egyes fillért a köz javára kell fordítani, azonban mindenkit óva intett a bosszúállástól.

Gyurcsány Ferenc kihangsúlyozta, hogy csak együtt sikerülhet a kormányváltás.. Az egyéni választókerületekben az egy az egy ellen politikáját kell követnünk. Ha nem nyerünk egyéni választókerületeket, nem tudjuk leváltani Orbán regnáló kormányát. Azt is elmondta, hogy jelenleg nem törekszik miniszterelnöki pozícióra, de pártja iránt felelősséggel tartozik.

Hogyan értékelné a harmadik kecskeméti fórumot, sikerült-e mindent elmondani, amire a jelenlévők kíváncsiak voltak?

A sorokban több ellenzéki párt, mozgalom képviselői is ott ültek, amely jele annak – ami a hozzászólásokban is elhangzott –, hogy a 2018-as választásokra félre kell tenni az önös érdekeket, együtt kell dolgoznunk, amelyre a Demokratikus Koalíció továbbra is nyitott.

Egy ilyen fórumon nyilván véges az idő, a közel egy órás beszédében Elnök Úr egy átfogó képet adott a jelenlegi politikai helyzetről, problémákat fogalmazott meg, melyre megoldásokat is javasolt, illetve a résztvevők kérdéseire is válaszolt. Természetesen, aki nem akart nyilvánosan kérdést feltenni, lehetősége volt a végén négyszemközt megbeszélni azt.

Gyurcsány Ferenc a Fórum előtt egy rokkant fiút hoztak fel ketten az emeltre, a kocsijával együtt.

Amennyiben bárkiben hiányérzet maradt és kérdése van, szívesen eljuttatjuk azt Elnök Úrhoz.

Továbbá megkereshetnek bármilyen egyéni vagy a várost érintő problémával, mint önkormányzati képviselő, igyekszem abban segíteni.

Kecskeméti elérhetőségeink:
Irodánk: Kecskemét, Jókai u. 5.
email:[email protected]   vagy [email protected]
FB oldalunk: https://www.facebook.com/demokratikuskoalicio.kecskemet/?fref=ts
Tel.: +36/70-4247070
Szőkéné Kopping Rita
Demokratikus Koalíció Kecskeméti elnöke
Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzatának képviselője