Kezdőlap Események „Nem helikopteren érkeztek- ezért késtek?”

„Nem helikopteren érkeztek- ezért késtek?”

Csak az ARM kért interjút a Momentumosoktól Kecskeméten
Beszélgetés Soproni Tamással és Pottyondy Edinával, a Momentum Mozgalom elnökségi tagjaival

Már teljesen tele volt a Klapka utcai Gabona Székház, ahová fél óra késéssel érkeztek meg március 10-én a Momentum Mozgalom Elnökségi Tagjai.
Arra, a közönség soraiból elhangzó „kedves bekiabálásra”, hogy mi a késés tanúsága, az egyik már idejében megérkező tag vicces válasza csak annyi volt:

” Nekünk nincs helikopterünk.”

A Momentum Mozgalom célja most, hogy a „45 napos országjárás” projektjük keretében, „a lakossággal együtt, kisebb csoportokban megbeszélésre kerüljenek azok az ügyek, illetve témák, amelyek a kecskemétieket foglalkoztatják”.

A Momentum tagjai öt különböző, egymásra felépülő problémát azonosítottak a NOlimpia kampányukban, amelyek a következők: lakhatás, egészségügy, oktatás és az országos infrastruktúra.
Ezekről is beszélgettek a kiscsoportokban, amelyeket egy-egy Momentumos képviselő vezényelt le. Az eseményről Magazinunk is tudósított, illetve pár kérdést feltettünk két elnökségi tagnak, Soproni Tamásnak és Pottyondy Edinának is.

Az eddigi országjárás kapcsán mik a tapasztalatok?

Rendkívül jó tapasztalatokat szereztünk a nagy városokban, ahol eddig voltunk: hasonló légkörben és közegben zajlottak a beszélgetések, mint itt Kecskeméten.
Nagy érdeklődést tapasztaltunk, például Szegeden „ketté kellett szedni” az összegyűlt érdeklődőket, mert egy terembe nem fértünk el, illetve Győrben is több, mint százan voltak ránk kíváncsiak.
Mint minden kezdetben, itt is voltak kisebb gondok, hiszen voltak olyan személyek, akik próbáltak minket megzavarni, de megoldottuk. Rendkívül jó érzés, hogy a kecskeméti látogatásunkat semmilyen incidens nem érte.

Feltűnően sok fiatal látogatott el az eseményre, hogy megismerjen a munkásságotokat. Erről mi a véleményetek, illetve milyen érzés, hogy a fiatalsághoz is sikerült eljutnotok?

Nagyon meglepő, hiszen több helyről is lehet hallani, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika, illetve a közélet, nem szeretnének megnyilvánulni, passzívak ilyen értelemben. Mi nem ezt lájuk és bizonyíték is van rá, hiszen több 18 év alatti gimnazista is részt vett a beszélgetésben. Az a feladatunk, hogy közvetlenül az ő korosztályukhoz is szóljunk, velük együtt beszéljük meg a felmerülő problémákat és azokra közösen megoldást próbáljunk találni.

Egy igen új dolog az, hogy személyesen eljöttök és beszélgettek lakosokkal. Ennek mi a legfőbb célja?

Igen ez így van, ezzel az a célunk, hogy nem akarjuk megmondani például a kecskemétieknek, hogy mit, hogyan kell csinálni, hanem az, hogy együtt, közösen megbeszéljük az adott problémát, és megtalálni a megoldást, amelyet csak így személyesen lehetséges. Hiszen arra vagyunk kíváncsiak, hogy az itt élő embereket mi érdekli, milyen ügyek foglalkoztatják, melyek a nehézségeik, sikerélményeik, illetve fontos az is, hogy ne csak a szép szavakat mondjuk ki, hanem közösen tegyünk is, hogy megvalósuljunk egy szebb élet, ez a legfőbb célunk.

Egy kicsit bővebben tudnátok mesélni a „45 napos országjárás” projektetekről?

Minden megyébe eljutunk 45 nap alatt, ez a szám onnan jött, hogy 45 nap van az aláírások összeszámlálására, illetve hitelesítésére. Nem szerettünk volna tétlenül várakozni és eldöntöttük, hogy addig körbejárjuk az ország nagyvárosait, hogy akik szeretnének minket személyesen megismerni, illetve fordítva, – mi is szeretnénk megismerni a magyar lakosokat -, erre ez egy rendkívül jó lehetőség. Időközben viszont visszavonták az Olimpiai pályázatot, de mi akkor is megvalósítjuk az országjárást.

Csak a nagyvárosokba látogattok el?

Nem, természetesen mindenhová szeretnénk eljutni. Első körben azért a nagyvárosokat választottuk, mert ott vannak kapcsolataink, ismerőseink, viszont ha azokkal „megleszünk”, akkor a környező kis falvakba, kisebb városokba is elmegyünk, hiszen a személyes jelenlétnél nincs értékesebb. A közelgő egy évünk az országjárásról fog szólni, hiszen nem csak Magyarország területére, hanem a határon túlra is szeretnénk eljutni.

Milyen hosszútávú célokat tűztetek ki magatok elé?

Elsősorban az, hogy megismerjen minket a társadalom, mindenhova eljussunk, közösen tegyünk az adódott problémák megoldásáért, továbbá az, hogy egy olyan országot teremtsünk együtt, ahová érdemes visszajönni, illetve jó ellátogatni.

ARM EXCLUSIVE