Kezdőlap Események Vállalkozói Fórum Csengődön

Vállalkozói Fórum Csengődön

Immáron második alkalommal került megrendezésre Csengődön a Vállalkozói Fórum, amelynek keretében a település őstermelői, vállalkozói gyűltek össze megvitatni az elkövetkezendő időszak pályázási lehetőségeit.

Az Önkormányzat szervezésében lezajlott eseményen 110 helyi vállalkozó vett részt, akik különböző előadások keretében tájékozódhattak az idei pályázási lehetőségekről és azok lebonyolításának a folyamatairól.

A Fórumot Lajter Ferenc, Csengőd polgármestere nyitotta meg, őt követően pedig Font Sándor országgyűlési képviselő, a Mezőgazdasági Bizottság elnöke adott tájékoztatást a 2017-es esztendő benyújtásra váró pályázatainak részleteiről. Beszédében kitért arra is, hogy az Önkormányzat felé lehetőség van különböző pályázási tervek, ötletek benyújtására.
A Széchényi Programiroda képviseletében Lévai Zoltán regionális képviselő bemutatta a Széchenyi Programiroda főbb tevékenységeit, szolgáltatásait, a pályázási ciklus folyamatait, majd Szőke Judit vázolta fel az idei év őstermelőknek szóló leader-programjait.
A Vállalkozói Fórum, csakúgy, mint a tavalyi esztendőben, idén is nagy sikerrel zárult.