Kezdőlap Sport Visszavágott az Újpest, vereséget szenvedett a Scoregoal!

Visszavágott az Újpest, vereséget szenvedett a Scoregoal!

 

Scoregoal Kecskeméti Futsal Club – Újpest FC 220V : 2-5 (1-2)
Az NBII Közép-keleti csoport alapszakaszának visszavágóján idegenben bravúrosan legyőzte ugyan az Újpest csapatát a kecskeméti futsalosok, ám a rájátszás első mérkőzésén hazai pályán már nem bírt a rutinos és fegyelmezett budapestiekkel.
Jól kezdte a mérkőzést a kecskeméti csapat, ám az első percek helyzetei kimaradtak, és ezt a rutinos vendégek azonnal megbüntették, a 9. percben Tóth Krisztián kapott vissza egy labdát a centertől, és szépen lőtte ki a bal alsó sarkot. (0-1) Görcsössé vált a hazaiak játéka, az újpestiek pedig nagyon fegyelmezetten védekeztek, majd egy újabb kontrából Szabó Zsolt növelte az előnyüket. (0-2). A félidő utolsó 5 perce egyértelműen a hazaiaké volt, felpörgették a játékukat és ennek meg is lett az eredménye, Marozsi Gábor kapott vissza egy szép visszapasszt, és futtából kilőtte az újpesti kapu bal felső sarkát. (1-2) Tovább támadott a hazai alakulat, ám újabb találat nem született, köszönhető a nagyon jó napot kifogó Szőczei kapusnak is.
A második félidő azonnal kecskeméti ziccerrel indult, ám az ellenfél kapusa újfent bizonyította, hogy a mai nap nehéz túljárni az eszén. És ahogy ilyenkor lenni szokott, újpesti ellentámadás, majd egy átlövés, és máris (1-3). A kecskeméti alakulatot megfogta a harmadik vendég gól, egyre több technikai hiba is becsúszott a játékukba. Az újpest pedig rutinosan visszaállt saját kapuja elé, és kontrákra rendezkedett be. Ennek meg is lett az eredménye, Szabó kapott forintos labdát, és nem tévesztett. (1-4). Ekkor már nehéz helyzetbe került a hírös városi alakulat. Nehezítette a kecskemétiek dolgát, hogy egy kontrát követően Peltzer kézzel mentett, ám a hatoson kívül, így a játékvezetők azonnal piros lappal küldték zuhanyozni.
És ugyan ezt követően is jöttek a kecskeméti támadások, de vagy a kapufa, vagy az ellenfél kapusa segítette ki a vendégeket. Ezen az estén igazán semmi sem jött be hazai oldalon. A mérkőzés végén még növelték az újpestiek előnyüket egy 10 méteresből (1-5), majd a szépségtapaszt Ferenczi András ragasztotta fel, egy sarkazós góllal (2-5), ám a végkimenetelen ez már nem változtatott.
Megérdemelten nyert a taktikusan, fegyelmezetten védekező, és helyzeteiket maximálisan kihasználó vendég újpestiek. Ám szomorkodásra nincs ok, a hírös városiak ugyan lecsúsztak a tabella harmadik fokára, de jövő hétfőn már jön a listavezető Dunakeszi Kinizsi, és egy hazai bravúr győzelemmel újra élesre fordulhat a bajnokság!

Góllövők: Marozsi (1), Ferenczi (1)

Cserenkó Szabolcs: „Az újpestnek volt visszavágási alapja, hiszen mi újpesten tréfáltuk meg őket, és nyertünk 6-2-re, így tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés. A legrosszabb ebben a mérkőzésben talán az volt, hogy fel voltunk készülve, tudtuk, hogy mit fog játszani az Újpest, és mégis olyan gólokat kaptunk, ami elkerülhetőek lettek volna. A rájátszásban még sok ilyen éles meccset fogunk játszani, hiszem, hogy az ilyen meccsekből is tudunk tanulni, és fejlődni. Jön jövő héten a listavezető Dunakeszi Kinizsi, én biztos vagyok abban, hogy új mérkőzés, új lehetőség, a fiúk fel fognak pörögni, és ki fogjuk szolgálni a mindig hálás közönségünket.”