Kezdőlap Kecskemét Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő

Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében.

Megyénkben az elmúlt 24 órában 9 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Két gépjárművezetőt vér-vizelet mintavétel miatt állítottak elő.

Kecskeméten 2017. április 24-én 12 óra 40 perc körül egy 43 éves helyi nő egy Toyota Auris típusú személygépkocsival a Fehér utcában közlekedett. A rendelkezésre álló adatok alapján a részére kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta és nem adott elsőbbséget a Fűzfa utcán a Kuruc körút felől érkező 53 éves férfi által vezetett Daewoo Nexia típusú személygépkocsinak, ezért a kereszteződésben összeütköztek. A baleset során nem történt személyi sérülés.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!

 

(Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye.)