Kezdőlap Állati Hatalmas sikerrel zárult a K&H Bank „Vigyázz, Kész, Pénz” című pénzügyi vetélkedője

Hatalmas sikerrel zárult a K&H Bank „Vigyázz, Kész, Pénz” című pénzügyi vetélkedője

Április 6-án került sor a K&H Bank „Vigyázz, Kész, Pénz” című pénzügyi vetélkedőjének kecskeméti regionális középdöntőjére, amely során – a korábbi évekhez hasonlóan a gyermekek ismét 4 kategóriában (1-2., 3-4.,5-6. és 7-8. osztályosok) mérettethették meg magukat különböző játékos feladványok keretében.

A Három Gúnár Rendezvényház emeleti termében, a K&H Csoport által megrendezett pénzügyi-vetélkedő célja, hogy az emberek már gyermekkorban megértsék és elsajátítsák a pénzügyek folyamatait és működését, ezáltal pedig képesek legyenek okos és magabiztos döntéseket hozni az életben.
A K&H cégcsoport ennek érdekében olyan izgalmas, játékos, mégis kreatív és hasznos programokat kínál az iskolásoknak, amelynek segítségével könnyebben megértik a gazdasági, illetve pénzügyi alapok elsajátítását.
A „Vigyázz, Kész, Pénz!” Pénzügyi vetélkedő először 2010-ben került megrendezésre, az évek alatt azonban egyre sikeresebbnek ígérkezett, így immáron hetedik alkalommal hirdetik meg.

Ezúttal a régió 5 legjobb csapata versenyzett a négy kategóriában.

  Nyereményük nem más, mint a budapesti döntőn való részvétel, amikor is az ország hét legjobb csapatával mérhetik majd össze a tudásukat a jól megérdemelt, rendkívül értékes jutalmakért.

A középdöntő során az 1-3. helyezettek ajándékot, a többiek pedig emléklapot kaptak, amelynek segítségével az évek múlásával is szívesen emlékezhetnek majd vissza erre a megmérettetésre.

 

A regionális középdöntő nyertesei:
1-2. osztály kategóriában:
Virgoncok – Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda – Kiskunhalas
3-4. osztály kategóriában:
(N)agyban(K) – Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola – Jászszentlászló
5-6. osztály kategóriában:
Ütös Ötös – Öcsödi József Attila Általános Iskola – Öcsöd
7-8. osztály kategóriában:
K&H Csillagai – Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája – Kecskemét

Gratulálunk a nyerteseknek!