Kezdőlap Rendőrségi hírek Zárás után ment a pékségekbe – videóval frissítve

Zárás után ment a pékségekbe – videóval frissítve

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

A kecskeméti nyomozók öt betöréssel gyanúsítják a 42 éves férfit.
A cikkhez kapcsolódó videó:

Ismeretlen tettes 2017. március 26. és 2017. április 4. között három  kecskeméti pékségbe tört be. Az elkövető az üzletekből minden alkalommal készpénzt vitt magával. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai nyomozást indítottak a lopások ügyében. A beszerzett adatok alapján felmerült a gyanú, hogy ugyanaz a személy hozható összefüggésbe a betörésekkel.

 

A nyomozók 2017. április 7-én 21 óra 42 perckor tetten érték R. Tibor kecskeméti lakost, aki egy tiszakécskei pékségbe tört be.  A megalapozott gyanú szerint a korábbi lopásokat is ő követte el.

 

A nyomozás adatai szerint a 42 éves férfi 2016. április 5-én délelőtt betört egy kecskeméti családi házba is, ahonnan  – közel 2,5 millió forint értékben  – ékszereket, karórákat, készpénzt, egy bőrtáskát és egy sapkát tulajdonított el.

 

A kecskeméti rendőrök lopás bűntett, lopás bűntett kísérlet és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki R. Tibort, majd őrizetbe vették.

Az illetékes járásbíróság 2017. április 10-én elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.