Kezdőlap Állati 2017-ben is színes programokkal várja látogatóit a Falvak Éjszakája!

2017-ben is színes programokkal várja látogatóit a Falvak Éjszakája!

 

Szimbiózisban a hagyományokkal.” – így szól a három ősi kun településen, Kunszálláson, Fülöpjakabon és Jakabszálláson megrendezésre kerülő, az évek során egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Falvak Éjszakája eseménysorozat jelmondata, amely május 27-én immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre a fent említett vidéki települések nevezetes utcáin és terein.



Fülöpjakab, Kunszállás és Jakabszállás, – mint ahogy a „Szimbiózisban a hagyományokkal” szlogen is mutatja – évtizedek óta elszántan, egymás segítésével tesz a közös fejlődés érdekében.
Nem a véletlen műve, hogy a három Bács-Kiskun megyei település elhatározásához hűen, ma már hagyományteremtő célzattal kerül lebonyolításra a Falvak Éjszakája – a (f)alvatlanság ellenszere elnevezésű rendezvénysorozat, amely egyazon napon – május 27-én – kínál rendkívül színes kulturális, zenés és izgalmas programokat a környék lakóinak és az idelátogatóknak.

 Szénási Zoltántól, Fülöpjakab polgármesterétől és egyben a rendezvény egyik szervezőjétől megtudhattuk, hogy a Falvak Éjszakája egy településen belül több helyszínen fog zajlani, rendkívül színes programpalettájával pedig mindazon érdeklődők számára hívogató lehet, akik szeretnének egy kicsit kikapcsolódni, feltöltődni ezen a napon, vagy részvételükkel tenni a település jó híréért.

Ugyan Fülöpjakabon hivatalosan csak május 27-én kezdődik el a népszerű programsorozat, a szemfülesek már az azt megelőző napon részt vehetnek egy lélegzetelállító tűzvarázs és tűztánc produkción, vagy az azt követő autósmozi-vetítésen, amely garantáltan visszarepít mindenkit az 70-es évek életérzésébe.

A szombati nap még ígéretesebb programmal csalogatja Fülöpjakabra az érdeklődőket, ráadásul, aki egy kis edzésre vágyik, már reggel 8 órától letekerheti biciklijével a kilométereket Kunszállás, Fülöpjakab és Jakabszállás között.

9 órától az iskola tornatermében meghívásos sakk szimultán lesz előreláthatólag 50 táblán Mihók Olivér nemzetközi nagymester és Juhász Barbara női FIDE mester részvételével.

Akik azonban más jellegű kikapcsolódásban kívánnak részt venni, azok megtekinthetik a Tormási Autóház új autóit, megismerkedhetnek az OMSZ mentőautóival egy bemutató keretében, de a bátrabbak akár a rodeót és a zumbát is kipróbálhatják.

A délután folyamán bizonyára mindenki megtalálja a számára legkedvezőbb programot, hiszen sor kerül majd motoros felvonulásra, karate bemutatóra, valamint Bellus István humorista műsorára is, aki produkciójával mindenkinek mosolyt csal majd az arcára.

A nap további részében olyan egész napos kulturális programokon lehet majd részt venni, mint Faluházban megrendezésre kerülő fotópályázati kiállítás, makett – és éremgyűjteményi szemle, helytörténeti bemutató, valamint a helyi alkotók kézműves remekei.
Sor kerül traktorbemutatóra, veterán autókiállításra, csikósimogatóra, biokertlátogatásra és kézműves-játékos programokra is.

Természetesen idén sem maradhatnak el a Falvak Éjszakája fülöpjakabi állomásának zenés-előadói sem.

Bemutatkozik majd a helyi Kis Türelmet zenekar, sztárfellépőként Szabó Ádám harmonikaművész, majd a késő este folyamán, egészen hajnalig Dongó Zoli és Fődi Tomi húzza majd a talp alávalót a közönség nagy örömére.

„Bízunk abban, hogy idén ugyancsak tartalmas programokat és kellemes időtöltést kínálhatunk a lakosság, illetve a környéken élők örömére a III. Falvak Éjszakája rendezvény keretében.” – tette hozzá Szénási Zoltán.

Az eseményről az alábbi linken részletesebben tájékozódhatnak: www.falvakejszakaja.hu