Kezdőlap Események Az alföldi időskorúak biztonságáért

Az alföldi időskorúak biztonságáért

„Pusztán hatan – hat megye rendőrségi összefogása az alföldi időskorúak biztonságáért.” Bács-Kiskun megyei nyitórendezvényét Kecskeméten tartották.

A Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa támogatása révén az elmúlt három évet követően 2017-ben immár hat megyének nyílt lehetősége „Pusztán hatan – hat megye rendőrségi összefogása az alföldi időskorúak biztonságáért.” bűnmegelőzési program elindítására.

A pályázat első projektelemét, a kortárs segítő képzést időskorúak részére 2017. március 23-án 10 órakor indította a részvevő Békés, Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Rendőr-főkapitánysága.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője, Dr. Argalás Csilla c. r. alezredes a kecskeméti helyszínen tartott megnyitóját és pályázati ismertetőjét követően egy szakelőadó tájékoztatta a megjelent, aktív szerepet vállaló időskorúakat. Dudásné Tóth Erika c. r. őrnagy által előadott, egységes tematikára épülő képzés célja, hogy a résztvevő időskorúak képesek legyenek a képzés során megszerzett és elsajátított ismereteik felhasználásával pozitív hatást gyakorolni kortársaikra, prevenciós tudásukat hitelesen és hatékonyan továbbítsák.

A projektet megvalósító megyék által összesen 540 fő képzése valósul meg.  Bács-Kiskun megye tekintetében ez 7 helyszínt, minimum 70 fő képzését jelenti. A képzések alkalmával a jelenlévők megismerhetik a megyében, szűkebb lakókörnyezetükben elkövetett bűncselekmények jellemzőit, különös tekintettel az időskorúak sérelmére elkövetett jogsértésekre. Tájékoztatást kapnak az őket veszélyeztető, főként csalárd jellegű cselekmények megelőzésének lehetőségeire. Bővíthetik ismereteiket az áldozatsegítés, az állami kárenyhítés vonatkozásában.

(Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye.)