Kezdőlap Zenei élet Dallos Bogi: Épp most

Dallos Bogi: Épp most

Dallos Bogi debütáló lemeze a napokban került a boltokba. Az „Épp most”-hoz a 20 éves zenész személyes történeteiből merített: „A lemez életem szereplőinek a története. A 10 számon keresztül végigkövethetünk megismerkedéseket, nagy szerelmeket és szakításokat is.”

Az ’Épp most’ című nagylemez 10 saját szerzésű számot tartalmaz, amelyek közül a „13-as ház”, a „Már nem zavar” és a legutóbbi megjelenés a „Méz” már ismerősen csenghet a közönség fülében. A fiatal énekesnő első albumát egytől egyig személyes történetek és tapasztalatok ihlették: a lemez készítésében Dallos Bogi dalszerzőként is közreműködött. A korongon komoly lírai balladák mellett pergős nyári dallamok is felszólalnak, a végeredmény egy színes, könnyed zenei kavalkád.

Dallos Bogi egy ízig-vérig ’így jöttem’ lemezzel debütál a Magneotonnál. Ahogy a filmszakmában külön műfajt alkotnak az így jöttem filmek, azaz az első nagyjátékfilmjüket rendezők rendszerint saját életüket, illetve életük egy részét dolgozzák fel a hitelesség, a hihetőség és az egyszerűség érdekében, úgy nevezhetjük Dallos Bogi első lemezét is így jöttem albumnak.

„Az egész album rendkívül személyes ihletésű. Az összes dalt a saját tapasztalataim, vagy az életem szereplőinek és a barátaimnak az élete ihlette, sőt azok is inspiráltak, akik már nincsenek jelen a mindennapjaimban.” – mondta el lemezéről Bogi.

Dallos Bogi munkáját olyan szerzőtársak segítették, mint Závodi Marcell, Szepesi Zsolt, Takács Zoltán Japán és Szebényi Dani, akik egytől egyig azon voltak, hogy egy igazán Bogis album jöjjön létre. „Egy igazi tavaszi-nyári albumot készítettünk, ami teljes mértékben a jelenlegi lelki állapotomat tükrözi. Ezért is lett a lemez címe az Épp most. Szinte az összes dalt Budapest inspirálta, egy igazi nagyvárosi album született.”