Kezdőlap Kecskemét Két autót tört fel a kecskeméti férfi ugyanabban az utcában

Két autót tört fel a kecskeméti férfi ugyanabban az utcában

A férfi a gyanú szerint két autót is feltört ugyanabban a kecskeméti utcában.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2017. május 25-én 9 óra 30 perckor lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette L. János 25 éves helyi lakost.

A férfi a gyanú szerint 2017. május 21. 20 óra 30 perc és május 22. 5 óra 30 perc között Kecskeméten, a Sziget utcában lezárt állapotban parkoló személyautó csomagterét feltörte, majd a járműből többek között egy akkumulátort, két autórádiót, egy bőrkabátot, valamint kéziszerszámokat lopott el. Pár órával később visszatért a gyanúsított az utcába és egy másik lezárt személy gépkocsiból egy akkumulátort, egy autórádiót, két hangszórót lopott el, valamint a járműről leszerelte és eltulajdonította a hűtőrácsot és a kipufogódobot.

(Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye.)