Kezdőlap Események Kimagasló eredmények a szegedi Világkupán

Kimagasló eredmények a szegedi Világkupán

Nem készült külön a hétvégén befejeződött szegedi Világkupára a magyar kajak-kenu válogatott, mégis kimagasló teljesítményt ért el Hüttner Csaba szövetségi kapitány csapata. Versenyzőink hét arany-, három ezüst- és három bronzéremmel zárták a hétvégét, s pár nap pihenő után folytatják a felkészülést a június közepi első válogatóra.

„Elvárás nem volt, és az sem volt cél, hogy bármilyen eredményt is kisajtoljunk a versenyzőinkből, hiszen az első igazi tétverseny a három hét múlva esedékes válogatóverseny lesz számukra. Erre hangol mindenki, mert versenyzőink itt tudják kvalifikálni magukat az Európa-bajnokságra, és félig a racicei világbajnokságra is. A szegedi Világkupán egyszerűen csak szerettük volna letesztelni magunkat a nemzetközi mezőnyben, de valójában engem is meglepett ez a jó forma, amely azt mutatja: eredményesek lehetünk az idei világversenyeken” – mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány, aki értékelésében azt is kiemelte: biztató, hogy fiatal versenyzőink nem voltak visszafogottak, így tudtak élni a lehetőségekkel.
„Az elmúlt évek világversenyein már látszott, hogy szépen nő fel egy olyan generáció, amely eredményesen tud csatlakozni a felnőtt mezőnyhöz. Ebből a szempontból sem meglepetés Kopasz Bálint vagy éppen Lucz Dóra teljesítménye, akik egyéni olimpiai számban tudtak aranyérmet nyerni. Sok versenyzőnek sikerült Szegeden olyan produkcióval előrukkolni, amely még értékesebbé tette mondjuk egy páros összeállításnál. Nem véletlen, hogy már lehet hallani új párosok kipróbálásáról, mindenki keresi a lehetőséget, hogy a júniusi és júliusi válogatókra a legjobb formációkat rakja össze. A válogatási elvek alapján a négyeseket az egyéni eredmények függvényében én állítom össze, és csakúgy, mint tavaly az idén is csak az Európa-bajnokság után döntök arról, hogy milyen összetételű csapathajó induljon a világbajnokságon” – folytatta a kapitány, aki a most következő hétvégére egy kisebb magyar csapatot benevezett a belgrádi Világkupára is.
„Az már korábban eldőlt, hogy a női kenus mezőny jelenlegi legjobbjai, Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső rajthoz állnak a belgrádi Világkupán. Fontosnak tartom, hogy a lányok minél több rutint, versenytapasztalatot szerezzenek, hiszen a női kenu 2020-ban már az olimpia programján szerepel. Nagyon fontosnak tartom, hogy Szegeden három olimpiai számban is aranyérmet tudtunk nyerni, csak a férfi kenu szakágban teljesítettünk gyengébben, de már megvannak a terveink arra, hogy miként erősítsük meg ezt az oldalt” – tette hozzá a kapitány.
A hétvégi belgrádi Világkupán induló versenyzők
Nők: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső
Férfiak: Lantos Ádám, Czompa Tibor, Varga Buda, Varga Márk, Szeiler Máté, Csizmadia Kolos, Havasi Gergő, Apagyi Levente, Fodróczi Vilmos