Kezdőlap Események Megvannak a Megye Bora idei győztesei!

Megvannak a Megye Bora idei győztesei!

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2017-ben is meghirdette a „Bács-Kiskun Megye Bora” versenyt, melyet a mai nap során rendeztek Baján, a mesés Petőfi-szigeten a Duna Borrégió 2017. évi Borversenyének keretein belül. A megye legjobb fehér-, rozé- és vörösborát a Kunsági Borvidék és a Hajós-Bajai Borvidék borversenyének aranyérmes borai közül szigorú pontozási rendszer alapján szakmai zsűri választotta ki.

A megye legjobb borai 2017-ben:

 Fehérbor: Vass Borászat Kunsági Olaszrizling 2016

 Rozébor: Font Pincészet Cabernet Sauvignon Rosé 2016

 Vörösbor: Frittmann Borászat Kunsági Merlot 2013

A megválasztott borok egy éven át viselhetik a „Bács-Kiskun Megye Bora 2017” kitüntető címet. A nyertes borok elsőként a Kecskeméten megrendezendő II. Barackpálinka és Bor Fesztiválon (június 20-25.) mutatkoznak be a megyei önkormányzat standjánál, ahol kóstolásra is lehetőség nyílik majd. A borászatoknak az elismerő okleveleket a rendezvény megnyitó ünnepségén, június 20-án 18 órakor Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke adja át.

Gratulálunk és további szép sikereket kívánunk a győzteseknek!