Kezdőlap Diákélet MOZDULJ (KI) Kecskemét- sportolt az egész város

MOZDULJ (KI) Kecskemét- sportolt az egész város

dig

Ezen a napsütéses napon első alkalommal került megrendezésre a „MOZDULJ (KI) Kecskemét!” elnevezésű családi sportnap a Malom Központ szervezésében.

A programok már reggel nyolc órakor Napindító Jógával kezdődtek a Malom Teraszán, majd a kilátogató családok aktívan vetették bele magukat a mozgalmas kinti és benti programokba egyaránt.

Természetesen pihenésre is volt lehetőség, hiszen számos zenés- táncos, illetve sportbemutató is helyet kapott a programok között.

„Minden évben három nagy rendezvény kerül megrendezésre a Malom Központban, amik általában a divathoz kapcsolódnak, ez az első nagyszabású sportesemény. Ezzel próbáltuk megmutatni, hogy egy találkozó pont is vagyunk a városban, ezért szerveztük meg ezt a családi programot, ahol mindenki megtalálja a magának való sportot.

Szeretnénk ezt a sportnapot minden évben megrendezni- mesélte Kisné Mándity Dóra, a rendezvény főszervezője, aki aktívan ki vette a részét nem csak a szervezésből, de a programokból is. A mai napon rengeteg színes sportolási lehetőség várta a helyieket, de azok is megtalálták a nekik való programot, akik úgy érezték, ők inkább csocsózásban, sakkban vagy pingpongban jók. A gyerekeket egész nap lufi állatka hajtogatás, valamint arcfestés várta a Malom Központ második emeletén.

Mi már nagyon várjuk a következő MOZDULJ (KI) Kecskemét családi sportnapot!