Kezdőlap Események 33. Europassion Kongresszus Kecskeméten

33. Europassion Kongresszus Kecskeméten

Az idei évben a Kecskeméti Katona József Színházra került a sor, hogy vendégül lássa az Europassion Kongresszus résztvevőit. Cseke Péter, a színház igazgatója tavaly Lengyelországban vette át a stafétát egy faragott Szűz Mária szobor képében, amelyet ezúttal ő ad tovább a következő Kongresszus szervezőinek.

A vendégek már csütörtökön megérkeztek, de programok igazán csak a mai nappal kezdődtek meg.

A reggelit követően a delegáció tagjai és kísérőik egy városnézésen vehettek részt, ahol megismerkedhettek Kecskemét nevezetességeivel. Ezt követően Szemereyné pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte őket a Városháza Dísztermében. Beszédében röviden ismertette Kecskemét Város történelmét és büszkeségeit.

A nap további részében a vendégek Kalocsára utaznak, ahol egy közös ebéd után számos érdekes kulturális program várja őket, majd a visszaérkezést követően egy vacsora keretein belül megismerkedhetnek a magyar pusztakultúrával és a magyaros ízekkel is.