Kezdőlap Közlekedés Bács- Kiskun megyei baleseti összesítő

Bács- Kiskun megyei baleseti összesítő

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében.

Megyénkben az elmúlt 24 órában három könnyű sérüléssel járó, valamint három anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Kettő gépjárművezetőt állítottak elő vér-vizelet mintavétel miatt az egyenruhások.

Kiskunfélegyháza külterületén, a 4625-ös út 62800-as méterénél 2017. június 18-án 18 óra 35 perckor Tiszaalpár irányából közlekedett egy 40 éves helyi lakos Fiat Marea típusú személygépkocsival. A gépjárművezető eddig tisztázatlan körülmények között áttért a mentirány szerinti bal forgalmi sávba, ahol egy hirtelen kormánymozdulattal megpróbálta visszairányítani az autót saját sávjába. A jármű ekkor többször megpördült tengelye körül, majd a jobb oldali árokban, tetejére borulva állt meg. A sofőr a baleset következtében az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérüléseket szenvedett.

 

l.

 (Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye.)