Kezdőlap Kiemelt Guruló hagyományőrzés: Első Nemzetközi Katonai Motoros Találkozó Magyarországon

Guruló hagyományőrzés: Első Nemzetközi Katonai Motoros Találkozó Magyarországon

A negyedik alkalommal megrendezett kiskunfélegyházi Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó, Közép-Európa legjelentősebb háromkerekű rendezvénye az évente szép számban megjelenő európai katonai motoros barátaink kérésére idén otthont ad az I. Nemzetközi Katonai Motoros Találkozónak is. A három napig tartó színes családi programok, érdekes nemzetközi bemutatók, szakmai előadások, élménytúrák és látványos koncertek mellett 2017 augusztus 10.-12. között Magyarországon még soha nem látott méretű katonai motoros hagyományőrző kiállítás nyitja meg kapuit a nagyérdemű előtt. A közel száz éves katonai motorgyártás történetét átölelő anyag látványos betekintést nyújt a XX. század két- és háromkerekű honvédőinek életébe a harcmezőkön. A több száz négyzetméteres, javában még ma is üzemképes tárlat szervesen összekapcsolódik az oldalkocsis motorok és a terep motorozás történetével, hiszen ki ne emlékezne nagyapáink elnyűhetetlen, hadseregből kimustrált fogataira, amelyek további évtizedekig hűen szolgálták még a családot úttalan utakon. Mindenkit sok szeretettel várunk erre az érdekes, új színfoltra a magyar motorosvilágban kerék számtól függetlenül.

Csatolt képeinken a litván különítmény látható. A 4 jó kedélyű történész hallgató egészen Kaunas városából érkezett hozzánk a 2016-os Oldalkocsis Találkozóra két kiszuperált katonai Ural-al, amelyek szemmel láthatólag körbejárták már Európát.