Kezdőlap Állati Hamarosan kezdődik a III. Tojás Fesztivál

Hamarosan kezdődik a III. Tojás Fesztivál

Június 9- e és 11-e között ismét Országos Tojás Sokadalomnak ad otthont Kecskemét Főtere. A háromnapos rendezvény célja, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy a tojás nem csak a konyhában, de a gyógyászatban, kozmetikában és a művészetekben is megállja a helyét.

A Tojás Fesztivállal kapcsolatos sajtótájékoztatóra ma délelőtt került sor a Városházán, ahol Dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármesterének köszöntőjét követően Dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke ismertette a sajtó megjelent képviselőivel a baromfiágazat helyzetét. Kollár Csaba, a Mizsetáp Kft tulajdonosa mesélt a tojás termelés rejtelmeiről, illetve levetített egy a közelmúltban az OzoneNetworkon bemutatott kisfilmet is, amelyben a „Hogyan készül? Megmutatjuk” című műsorban részletezi a tyúkok tartásának helyes módját, illetve bemutatja a tojás útját egészen a boltok polcaiig. Ezt követően Dr. Molnár Györgyi, a Magyar Tojóhibrid- tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének titkára oszlatta el az tojással kapcsolatos általános tévhiteket.

A III. Országos Tojás Sokadalom idén is rengeteg színes programmal várja az érdeklődőket Kecskemét Főterén. Hamzáné Lakó Judit, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára beszámolójában elmondta, hogy a háromnapos fesztiválon kézműves foglalkozások, Tojáskvíz, népi fajátékok, szalmajátszótér, kirakodó vásár várja az érdeklődőket.

A programok pénteken délután a „Kodály kedvenc tojásos étele”rekordkísérlettel kezdődik, eközben a Főtéren felállított színpadon zenés műsorok követik egymást egészen este tizenegy óráig.

Szombaton Takács Emese tárogató műsorával kezdődik a nap, majd Kodály Zoltán Vegyeskar kórusműveit hallhatjuk, a nap további részében szintén zenés- táncos előadások várják az kicsiket és nagyokat. A szombati programok között helyet kapott Lui Bűvész műsora, illetve Magos Zoltán mesterszakács Főzőshowja is.

A vasárnap is leginkább a zene és tánc jegyében telik majd, hiszen a Kodály Zoltán Ének- zenei általános iskola 3. osztályos tanulói, majd a Tüzön- Vízen Át Egyesület táncosai mutatják meg néptánc tudásukat a nagyközönségnek. A Hírös Forrás szökőkútnál ismét Magos Zoltán mesterszakács főz, valamint ezen a helyszínen kerül megrendezésre a Nemzetközi Tojásétel Főzőverseny is.

A részletes programokért kattints a www.tojasfeszt.hu oldalra.