Kezdőlap Események Szentivánéji álom a Vajdahunyadvárban

Szentivánéji álom a Vajdahunyadvárban

Shakespeare Szentivánéji álom című komédiájának világát elevenítik meg szombaton, a múzeumok éjszakáján a Magyar Mezőgazdasági Múzeum (MMGM) programjai, melyek között lesznek nyomozójátékok, középkori forgatag, vártörténeti séták és borkóstoló is.

Ezen az estén megnyílnak a Vajdahunyadvár látogatók elől máskor elzárt részei, de az MMGM kalandos gyűjteménylátogatásokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel és éjszakai toronytúrával is készül a múzeumok éjszakájára – közölte az MTI-vel az intézmény.
 Brunner Márta, Majzik Edit,Bezerédi Zoltán és Róbert Gábor színművészek tartanak szubjektív, személyes történetekkel átszőtt tárlatvezetéseket, illetve vártörténeti sétákat; az érdeklődők emellett izgalmas, ismeretterjesztő előadásokon vehetnek részt, például arról hallhatnak majd, hogy milyen taktikai megfontolásból virágoznak egyes növények az éjszakai órákban.
Ezen a napon nyílik meg Élcelődjünk huszár módra – Garay Ákos művészete címmel az MMGM új időszaki kiállítása, de a mulatság sem marad el Szent Iván éjjelén. A látogatók a Vajdahunyadvár udvarán koncerteken és vásári mutatványosok produkcióin szórakozhatnak, a bátrabbak tűzugrással próbálkozhatnak.
A Kadarka Szalonban a borbarátok megkóstolhatják az év legfinomabb kadarkáit. A történelmi falak között idén első alkalommal a kadarkát termelő magyarországi borvidékek – Csongrád, Eger, Hajós-Baja, Kunság, Szekszárd és Villány – mellett határon túli magyar pincészetek is bemutatkoznak.
A Múzeumok éjszakája összes programja a www.muzej.hu honlapon található meg.

(MTI)