Kezdőlap Egészség Viktória Szépségstúdió – Ahol a nyár egyet jelent a megújulással

Viktória Szépségstúdió – Ahol a nyár egyet jelent a megújulással

 

Nyáron is elengedhetetlen dolog a külsőnk és a nőiességünk ápolása, néha pedig egy kis megújulás sem árthat nekünk, vagy a környezetünknek, hiszen a változások sok esetben pozitívumot hozhatnak az életünkbe.

 

Így van ezzel a Bercsényi utca 5. szám alatt működő Viktória Szépségstúdió üzletvezetője is, Balogh Viktória, aki január 1-jén vette át az – akkor még Frézia Szépségszalonként működtetett – üzlet vezetését.

Viki azóta is lelkiismeretesen fejleszti a komplex és minőségi szolgáltatásairól elhíresült szépségstúdió színvonalát, ráadásul üzlettársa – Magó Melitta kozmetikus – közreműködésével most egy teljesen új designnal és arculattal örvendezteti meg a megszépülni vágyó vendégeket.

 

 „Melittával az első pillanattól kezdve egy hullámhosszon vagyunk és ez a munka terén sincs másképp. Az arculatváltás régóta foglalkoztatott, Meli együttműködésének köszönhetően pedig sikerült kialakítani egy mindkettőnk személyiségéhez passzoló letisztult designt, amelynek köszönhetően szalonunk sokkal tágasabbnak és komfortosabbnak tűnik.
Stúdiónk a továbbiakban is a profizmust, a barátságos fogadtatást és a kiváló szolgáltatásokat képviseli, ami pedig a jövőt illeti, szeretnénk az elkövetkezendő időkben is folyamatosan fejlődni és fejleszteni.”nyilatkozta Viktória.

 A Viktória Stúdió szolgáltatásai természetesen mit sem változtak, továbbra is elérhető a fodrászat, a kozmetika és a műkörömépítés egyaránt, amelyeket akár egy komplex átalakulás formájában is igénybe lehet venni.

Te bejelentkeztél már? 😉

Viktória Szépségstúdió
Kecskemét,
Bercsényi u. 5.

Balogh Viktória
Fodrász
70/572 18 52

Magó Melitta
Kozmetikus, műkörmös
20/ 577 27 32