Kezdőlap Kiemelt Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében

Megyénkben az elmúlt 24 órában három könnyű, két súlyos sérüléssel, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Két gépjárművezetőt vér-vizelet mintavétel miatt állítottak elő a járőrök.

Egy 35 éves jánoshalmi férfi 2017. július 4-én 6 óra 45 perc körül egy Isuzu típusú tehergépkocsival közlekedett Jánoshalma belterületén a Vörösmarty utcában a Dózsa György utca irányából. A Petőfi Sándor utca kereszteződéséhez érve feltehetően figyelmen kívül hagyta a kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát, aminek következtében elütött egy jobbról érkező helyi kerékpárost.  A baleset következtében a kerékpárt hajtó 85 éves nő súlyosan megsérült.

Baleset

 

b2