Kezdőlap Rendőrségi hírek BÁCS-KISKUN MEGYEI BALESETI ÖSSZESÍTŐ

BÁCS-KISKUN MEGYEI BALESETI ÖSSZESÍTŐ

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében.

Megyénkben az elmúlt 24 órában 1 súlyos sérüléssel járó, valamint 6 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

 

 

Egy 72 éves szakmári férfi az általa vezetett Suzuki Grand Vitara típusú tehergépkocsival Kecelen közlekedett 2017. július 29-én 18 óra 30 perckor Haladása során a Császártöltési és a Vörösmarty utca kereszteződéséhez érkezett, ahol balra akart bekanyarodni a Vörösmarty utcába. A bekanyarodást megelőzően nem győződött meg arról, hogy járműve előzését egy Honda SC57 típusú motorkerékpár balról már megkezdte. Ennek következtében összeütköztek. A baleset során az elsődleges orvosi vizsgálatok alapján a motorkerékpár vezetője könnyű, továbbá hátsó utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

 

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!

 

23