Kezdőlap Olvasgató BALESETI ÖSSZESÍTŐ BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

BALESETI ÖSSZESÍTŐ BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos és egy könnyű sérüléssel, valamint tizenhárom anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Kalocsa belterületén, a Petőfi Sándor utcában közlekedett egy 60 éves helyi nő egy Suzuki típusú személygépkocsival az 51-es számú főút felől az Eperföld utca irányába 2017. július 7-én 7 óra 15 perckor. Haladása során a Petőfi Sándor utca és az Eperföld utca kereszteződéséhez érve az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére feltehetően nem biztosított elsőbbséget a neki balról érkező segédmotoros kerékpárnak, melynek következtében összeütköztek. A baleset következtében a motoros, egy 58 éves kalocsai férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

 

Solt külterületén, az 51-es számú főúton közlekedett egy 59 éves szigetszentmiklósi férfi egy Opel Astra típusú személygépkocsival Budapest irányából Baja felé 2017. július 7-én 7 óra 15 perkor. A főút 82.880-as méterszelvényénél balra akar kanyarodni az 52.321-es számú útra, azonban az elsődleges adatok szerint nem biztosított elsőbbséget a szemből közlekedő és egyenesen tovább haladni szándékozó Volvo típusú személygépkocsinak, melynek következtében összeütköztek. Az utóbbi gépkocsi 34 éves hartai vezetője nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket, míg az Opel három utasa nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

 

Kérjük, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat és fokozott óvatossággal közlekedjenek! Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság!