Kezdőlap Egészség Elköltözött a Pamíra Egészségfejlesztő Mozgásközpont

Elköltözött a Pamíra Egészségfejlesztő Mozgásközpont

A Pamíra Egészségfejlesztő Mozgásközpont, Kecskemét város sportéletében évek óta nagy űrt próbál betölteni, folyamatosan lelkiismeretesen tevékenykedik, hogy a – valamilyen okból kifolyólag lesérült – élsportolóknak újra teljes életet biztosítson.  A megnövekedett vendégszám miatt, viszont helybővítésre szorult a Pamíra Egészségfejlesztő Mozgásközpont, így július 31-től, a Kupa utca 15. szám alatt várják kedves vendégeiket. Magazinunk Losonczy Klárával, az alapítvány vezetőjével beszélgetett, akitől megtudhattuk, hogy a vibro traineres kezeléssel, hogyan tudnak segítséget nyújtani az élsportolóknak.

Miként vannak jelen Kecskemét sportéletében?

15 éve segítjük a sportolók rehabilitációját, fizikai képességfejlesztését, erőnlétét, viszont az utóbbi néhány évben nagyon nagy igény lett szaktudásunkra, egyre több élsportoló keresett fel minket.  Egy sportoló életében a legnagyobb kihívást a sérülés, műtét jelentheti, amely után természetesen rehabilitációra, felzárkóztatásra és mozgáskoordinációs edzésekre van szükség, hiszen addig nem tud visszatérni a komoly edzésmunkába. Erre tudunk mi megoldást nyújtani, hiszen az „agresszív” rehabilitációval, úgy mond, mi vagyunk a híd, amely visszavezeti a sérült sportolót a profi munkába. Rengeteg élsportoló megfordult már nálunk, ökölvívók, labdarúgók, kosárlabdások a röplabdások, illetve kézilabdások is.
Lányommal, Forrayné Lososonczy Orsolyával együtt tevékenykedünk az alapítvány életében.

A vibro traineres kezelést mely területeken alkalmazzák?

Vibro traineres kezelésünkkel rendkívül sikeresek vagyunk, hiszen számos, különböző egészségügyi problémák megoldásában segítséget tudunk nyújtani sportolóink számára.
Csontritkulásban, sclerosis multiplexben, izomsorvadásban, inkontinenciában szenvedőknek, kerengési zavarokkal küzdőknek egyaránt ajánljuk a vibro trainer géppel történő kezelésünket. Továbbá műtét, agyvérzés utáni állapotjavításra, görcsös izomzatra, erősítés, lazítás, izomszövet építés céljára is alkalmas a kezelésünk. Azok, akik ízületi gyulladásban, Parkinson kórban, szklerózis multiplexben szenvednek, azoknak rendkívül fontos lenne  a testmozgás, de sajnos – az ezen betegségben szenvedők -, gyakran képtelenek aktív mozgást végezni, mivel elvesztették erejüket, kondíciójukat, egyensúlyérzetüket, az ízületeik fájnak, vérkeringésük rossz, természetesen ezekre a problémákra is tudunk személyre szabott edzéstervet készíteni.
Sportolók részére, ma már szinte elengedhetetlen a műtét utáni rehabilitáció, az izomerő- és gyorsaságfejlesztés, illetve a mozgáskoordináció javítása is, amelyet a vibro trainer kezelésünkkel tudunk biztosítani.

A kezelés milyen jótékony hatást gyakorol a szervezetre?

A vibrációs tréner géppel történő kezelés az izomerő, az egyensúly és a vérkeringés megnövelésére alkalmas, amellett, hogy a csontok ásványanyag sűrűségére, és az izomszövetre is jótékony hatást gyakorol, illetve izomcsontot- és porcszövetet épít. Remekül tudjuk a gyorsaságot és a dinamikus láberőt fejleszteni, továbbá az emelkedést javítani. Emellett a kezeléssel ellazítjuk a görcsös izomzatot, enyhítjük a kínzó fájdalmat, így a mindennapi életfunkciókat nagymértékben javítva, illetve biztosítva a jobb közérzetet is. Kiemelten fontos, hogy minden korosztály számára, személyre szabott edzés tervet készítünk, ezzel növelve a vibro tréner hatékonyságát is.  A mozgáskoordinációs edzések vibro trainer gépen, bosun és dyner párnán történnek, hiszen az instabil felszín jótékonyan hat az idegrendszerre is.

Mely korosztály keresi fel Önöket?

Kisiskolások lúdtalp problémákkal, gerincferdüléssel és az ezzel járó deformitásokkal is felkeresnek. Büszkén mondhatom, hogy ezekre a problémákkal is tudunk megoldást nyújtani. A legjobban elhanyagolt testrészük a fiataloknak, az a törzsük, ezt is csodálatosan tudjuk fejleszteni. Azoknak a hölgyeknek is ajánljuk a kezelésünket, akik ülőmunkát végeznek, vagy éppen a narancsbőr ellen küzdenek, hiszen 30 perc edzéssel másfél órás edzésterhelést érhetünk el, időhatékony, illetve ízületkímélő edzésekkel. Csodálatos átalakulásokat érhetünk el, már 10 edzés után. Az évek alatt kiváló eredményeket értünk el az átalakulni, fogyni vágyó vendégeinkkel, valamint azon kedves vendégünkkel, akiket az orvos küldött hozzánk. Az egyénre szabott edzéstervekkel sok középkorú hölgynek és úrnak segítettünk a magas vérnyomás, illetve koleszterin szint csökkentésében – hiszen az edzésterv mellett -, személyes étkezési tanácsokkal is ellátjuk vendégeinket.

Továbbra is sok szeretettel várja kedves vendégeit a Pamíra Egészségfejlesztő Mozgásközpont a Kupa utca 15. szám alatt.

 

Pamíra Egészségfejlesztő Mozgásközpont

Kecskemét, Kupa utca 15.

Losonczy Klára, az alapítvány vezetője

Telefonszám: 70-316-0779

E-mail: [email protected]

Pamíra Egészségfejlesztő Mozgásközpont a weben

Pamíra Egészségfejlesztő Mozgásközpont a Facebookon