Kezdőlap Események Kiss Tamás nyerte az C-1 500-at is

Kiss Tamás nyerte az C-1 500-at is

Remek formában versenyezte végig a második válogatót a csepeliek kiválósága, Kiss Tamás. Az olimpiai bronzérmes kenus megnyerte pénteken az ezer egyest, szombaton kenu párosban csak egy hajszállal maradt le a győzelemről Vasbányai Henrikkel, vasárnap délelőtt pedig egy szemre tökéletes pályával nyert C-1 500 méteren.

Pedig jó ezres versenyzőhöz méltó módon Ludasi Róbert tanítványa nem rajtolt túl jól, egészen 350 méterig az első válogatót megnyerő Fekete Ádám, illetve Bodonyi András meccselt az élen, az utolsó 100-on azonban Kiss Tamás állva hagyta a riválisokat és meggyőző fölénnyel nyert.

“Nagyon izgultam a verseny előtt, pedig nem szoktam ennyire. Nem hagytam őket elmenni az elején, hanem ennyivel gyorsabban tudnak elindulni a többiek. Magamhoz képest egyébként ez egy közepesen jó rajt volt, így csak fél hajó hátrányt szedtem össze az elején. Tudtam, hogy nekem az utolsó 200 nagyon erős lesz, bíztam benne, hogy akkor utolértem őket, de próbáltam csak magamra figyelni, szerencsére a végén tényleg én bírtam a legjobban. Tegnap óta azon próbáltam túltenni magam, hogy a páros nem jött össze Henrikkel. Az edzéseken olyan jól tudtunk menni, a pályán, a versenyen azonban billegünk, nem találjuk meg a megfelelő ütemet, nagyon sajnálom, mert jók tudnánk lenni” – számolt be a vasárnapi egyes győzelemről és a tegnapi C-2-ben szerzett ezüstéremről Kiss Tamás.

“Elkötöttem a végére, nem tudtam újulni – mondta az 500 egyesben negyedik helyet szerző Vasbányai Henrik, akinek viszont egyáltalán nem ment jól ezen a hétvégén. – Tudtam, hogy a többiek megindulnak az elején, de bíztam benne, hogy az utolsó kétszázon nagyot tudok majd robbantani, ez nem sikerült. Valami összetört fejben pénteken még ezer egyesben, annyira fájt kenuzni, hogy meg kellett állnom. Úgy jöttem erre a versenyre, hogy akár három aranyat is szerezhetek, nem tudom mi az oka, hogy ennyire nem ment. Remélem, hogy az Eb-re ki tudok-e jönni ebből a rossz sorozatból.”

Körülbelül 850 méterig tartott a csata női K-2 1000 méteren, majd jött Takács Tamara és Vad Ninetta és néhány húzással lehagyta a mezőnyt. A legjobb formában kajakozó magyar női páros tulajdonképpen edzésnek vette ezt a számot, mert a világbajnokságon az 500 páros és négyes mellett az ezer páros nem fog beleférni az idejükbe. Mögöttük a Farkasdi Ramóna, Medveczky Erika összállítású egység második, Bordács Blanka és Bodonyi Dóra pedig harmadik lett.

“A közepén megijedtem, mert több mint egy hajóval elegedtük Erikáékat és akkor mondtam is Taminak egy szép kerek egész mondatban, hogy ha lehet, akkor menjünk egy kicsit gyorsabban, viszont a végén nagyon jól elindultunk. Örülök, hogy bízott bennem Tamara annyira, hogy egyáltalán nem kapkodtuk el a közepét – mondta Vad Ninetta.

A második válogató zárásaként a délutáni programban rendezik meg az 5000 méteres versenyszámokat Szolnokon. Érdekesség, hogy a leghosszabb távon versenyzőként visszatér a háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botond. Szétlövés is lesz 18 órakor, amelyben K-2 1000 méteren Hufnágel Tibor és Ilyés Róbert, valamint a Noé Zsombor, Bogár Gábor duó lesz érdekelt.